Tóásó-ügy – Egymásnak ellentmondó hangfelvételek

La Paz/Budapest |

<p>Két, egymásnak ellentmondó hangfelvétel is előkerült Bolíviában a Tóásó-üggyel kapcsolatosan a bolíviai sajtó szerdai beszámolói szerint.</p>

Carmen Eva Gonzales bolíviai ellenzéki szenátor nyilvánosságra hozott egy újabb - immár második - hangfelvételt, amelyen állítása szerint szintén Marcelo Soza ügyész hangja hallható. Azon az úgynevezett terrorista ügy márciusban lemondott vezető ügyésze Rózsa Eduardo Flores és társai meggyilkolásának megrendezettségéről beszél, és elmondja, hogy a csoport tagjait annak idején lelőtték a szállodájukban, de úgy rendezték meg az esetet, mintha tűzharc során vesztették volna életüket. 

    A szerdai bolíviai sajtójelentések szerint ugyanakkor Soza is előállt egy hanganyaggal, amelyen állítólag a szenátor "vallja be", hogy a Soza ellen felhasznált első, több héttel ezelőtti hangfelvétel hamisítvány.      A "terrorista perben" az államot képviselő Soza helyzete ugyanis az első hanganyag ismertté válása után ingott meg, annyira, hogy március 19-én le is mondott megbízatásáról, majd eltűnt a nyilvánosság elől. Abból a hanganyagból kiderülni látszik, hogy a "terrorista ügy" - amelynek 39 vádlottja között van a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd - bizonyos periratai eltűntek, és nagy botrány kerekedett volna, ha mindez kiderül. Soza szájából a bizalmasával folytatott beszélgetés során elhangzott az is: a kormányzati (belügy-) minisztérium egyik tisztségviselője maga mondta, hogy ha a "terrorista összeesküvésről" szóló bírósági ügy összeomlik, "Evo (Morales bolíviai elnök) is bukik".      Több mint két hét után Soza kedden ismét megjelent La Pazban, hogy az ügyészségnek számot adjon arról az első hangfelvételről. Az ügyet vizsgáló Genero Quenta ügyész előtt tett vallomásában tagadta a felvételen elhangzottakat, és azt is, hogy azon ő beszélne. Mint kijelentette, a felvételt manipulálták, ő maga pedig egy politikai összeesküvés áldozata.     A bolíviai sajtó szerint ezután állt most a nyilvánosság elé a szenátor a második hanganyaggal, amelynek hitelességét Soza szintén tagadja. Ügyvédje révén pedig ő is szert tett egy hanganyagra, amelyen viszont állítólag Carmen Eva Gonzales hangja hallható, s amelyen a szenátor feltételezhetően azt mondja: az általa bemutatott korábbi felvétel összevágott hamisítvány.      A bolíviai sajtó szerint Genero Quenta egyelőre nem tudja megállapítani, hogy mi igaz és mi nem az első hangfelvétel ügyében. Ugyancsak tisztázásra vár a szenátort meghazudtolni látszó anyag is. Mint ahogy arról is ellentmondó sajtóinformációk láttak napvilágot, hogy belföldön létezik-e hiteles vizsgálat elvégzésére képes intézmény, avagy csak külföldön tudják megállapítani, eredetiek-e vagy sem a felvételek.      Bolíviai kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Az akció két túlélőjét a bolíviai törvények értelmében már rég szabadon kellett volna engedni, mivel 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?