Tóásó Előd nem érdekből nősült meg

Budapest |

<p>Tóásó Előd nem érdekből nősült meg Bolíviában, hiszen ez a házasság aligha lesz elegendő arra, hogy az illetékes bíróság engedélyezze szabadlábra helyezését - vélekedett az MTI érdeklődésére csütörtökön Tóásó Edit, a terrorista összeesküvésben való részvétellel vádolt, magyar és román állampolgársággal rendelkező férfi nővére.</p>

 

A napokban látott napvilágot a hír, hogy megnősült a bolíviai börtönben Tóásó Előd, akit 38 társával együtt Bolíviában az Evo Morales elnök elleni terrorista összeesküvésben való részvétellel vádolnak.    Tóásó egy tavaly szeptemberben a börtönben elhunyt jobboldali bolíviai politikus, volt miniszter, Guillermo Fortún lányát, María Elenát vette el feleségül még novemberben La Pazban, a San Pedro börtönben, mégpedig két év udvarlás után. Az ismeretség onnan származik, hogy a nő rendszeresen látogatta apját, akit ugyanabban a börtönben tartottak fogva, mint Tóásó Elődöt.    A Budapesten élő Tóásó Edit emlékeztetett: öccse szabadlábra helyezésére vonatkozó minden eddigi kérelmét azzal az indokkal utasították el, hogy "nincs bolíviai családtagja". "Előd azonban nem érdekből házasodott, hiszen ha a bolíviai hatóságokat még egy ENSZ-döntés sem kényszeríthette a szabadon engedésére, akkor ez a házasság végképp nem fog számítani" - mondta Tóásó Edit.     Elődöt továbbra is mostoha körülmények között tartják a per jelenlegi helyszínén, Tarijában, a börtön kápolnájában szállásolták el, fekhelyét éppen Szűz Mária szobra alatt helyezték el - panaszolta Tóásó Edit.    Szerinte az időhúzást szolgálja a "hercehurca" is. Egy korábbi bíróság úgy döntött, hogy Santa Cruzban tartsák a pert, de helyszínként felmerült Cochabamba városa is, aztán La Pazban vette kezdetét a tárgyalás, amelyet később áthelyeztek Tarijába.    Sok vádlott megsínylette ezt az "igazságügyi turizmust" - mondta Tóásó testvére -, emlékeztetve, hogy sokan eleve betegek, de az egészségeseket is megviseli, hogy az egyik napon még csak négyszáz méteres magasságban vannak a tengerszint felett, a következő napon viszont háromezer méterrel magasabbra szállítják őket (az ANF bolíviai hírügynökség szerint a tarijai tárgyalást több órára fel kellett függeszteni, mert az egyik vádlott rosszul lett, embóliás tünetekkel kezelik az orvosok).    Az utóbbi hírek szerint hamarosan Santa Cruzban folytatódik a per, hogy átvizsgálják az állítólagos merénylet előkészítésének helyszíneit. Az ottani tanúkat is ki akarják hallgatni, ezt azonban csak vádlottak jelenlétében tehetik meg, Elődék tehát megint utazni fognak - mondta Tóásó Edit.    Bolíviai kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lelőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Mario Tadicot, valamint Tóásó Elődöt letartóztatták.     A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Az akció két túlélőjét azóta is fogva tartják, holott a bolíviai törvények értelmében 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?