Tízezrek tüntettek a közmédia függetlensége mellett és a kormány ellen Lengyelországban

Varsó |

<p>Tízezrek tüntettek Lengyelország több nagyvárosában szombaton a kormány ellen a médiatörvény módosítása miatt, a közmédia függetlenségének helyreállítását követelve.</p>

A legnagyobb megmozdulás a fővárosban, Varsóban volt, ahol a helyi hatóságok becslése szerint mintegy 20 ezer demonstráló vonult a köztelevízió székháza elé a belvárosban lengyel és európai uniós zászlókat lengetve. A tüntetők egyebek mellett azt skandálták, hogy "Szabad médiát, szabad Lengyelországot!", "El a kezekkel a rádiótól!" és "A kormány hazudik!".

Beszámolók szerint húsz másik lengyel városban is hasonló tüntetések voltak a szombati nap folyamán a köztévé regionális stúdióinak épületei előtt.
    
A demonstrációt a médiatörvény pénteken hatályba lépett módosítása váltotta ki, amely megvonta az országos rádió- és televíziótanácstól (KRRiT) azt a jogot, hogy nyilvános pályázaton válassza ki a közmédia és az azt felügyelő bizottságok vezetőit, és helyette átmenetileg - a teljes médiareform hatályba lépéséig - a kincstárügyi minisztert jogosította fel erre. A jogszabály emellett hétről három tagúra csökkenti a közszolgálati televízió (TVP), a közszolgálati rádió (PR), valamint a regionális tévé- és rádiócsatornák felügyelőbizottságainak létszámát. 
    
A törvénymódosítás európai uniós tisztségviselők, az Európa Tanács, valamint nemzetközi újságíró-szervezetek éles tiltakozását váltotta ki; szerintük a kormánypárt valódi célja a közmédia feletti állami felügyelet megerősítése. Fleur Pellerin francia kulturális miniszter a héten úgy fogalmazott, hogy az alapvető európai értékek kérdőjeleződtek meg néhány országban, köztük Lengyelországban, az államnak a közmédia feletti ellenőrzését kiterjesztő törvények elfogadását követően.
    
A Lengyel Újságíró-szövetség (SDP), amely a Nemzetközi Újságíró-szövetség (FIJ) tagja, ezzel szemben a lengyel közmédia mélyreható reformját követeli, többek között arra hivatkozva, hogy az utóbbi évek gyakorlata szerinte ellentmond a médiapluralizmus elveinek.
    
A szombati tüntetéseket a Demokrácia Védelmének Bizottsága (KOD) nevű civil szervezet kezdeményezte, amely decemberben már több kormányellenes tüntetést szervezett. A november közepén a Facebook közösségi oldalon alapított, a Gazeta Wyborcza baloldali liberális napilap környezetéhez kapcsolódó KOD korábban mindenekelőtt az alkotmánybíróság összetételének részleges megváltoztatása miatt hívta utcára az embereket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?