Tízezrek tüntetnek a francia nagyvárosokban a nyugdíjreform ellen

tuntetes franciaorszag

Tízezrek vonultak hétfőn a francia nagyvárosok utcáira a munka ünnepén, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja kapcsán, a rendőrség Párizsban és Nantes-ban könnygázzal oszlatott.

Franciaország számos városában indultak tüntető menetek a hétfő reggeli órákban. A szervezők országosan 500-650 ezer résztvevőt várnak, csak Párizsban mintegy 100 ezer tüntetővel számolnak.

Párizsból és más nagyvárosokból a délután folyamán rendbontásokat jelentettek, a rendőrség a fővárosban és Nantes-ban is könnygázt vetett be. A tüntetők autókat és kukákat gyújtottak fel, bezúzták bankok és üzletek ablakait.

A France Info közszolgálati televízió szerint a párizsi tiltakozásokon eddig mintegy 30 embert állítottak elő, egy gyújtópalackkal eltalált rendőr pedig súlyosan megsérült.

A rendőrség felkészült az esetleges rendbontásokra, s egészen délig a helyzet többnyire nyugodt is maradt. Párizsban és más nagyvárosokban első alkalommal drónokat is bevetettek a hatóságok, hogy nyomon követhessék a történéseket. Rendes esetben a május elsejei megmozdulásokon 100-160 ezer embert várnak.

Mindemellett a május elsejei tüntetések előtt nem sokkal az Extinction Rebellion nevű klímaaktivista szervezet festékkel öntötte le az adóelkerüléssel vádolt Louis Vuitton Alapítvány épületének üveghomlokzatát.

A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvény miatt nagyot esett Macron népszerűsége.

Sophie Binet, a CGT szakszervezet vezetője egyenesen úgy fogalmazott, hogy Macron elszigetelődött a nyugdíjreformjával.

A végrehajtó hatalom nem tud kormányozni a nép támogatása nélkül

– jelentette ki Binet a párizsi megmozdulások kezdete előtt. Hozzátette, hogy szakszervezete még nem döntött az esetleges tárgyalásokról a kormányzattal.

Laurent Berger, a CFDT szakszervezet vezetője pedig arról beszélt, hogy Macron kormánya süket az utóbbi évtizedek legerőteljesebb társadalmi mozgalmának követeléseire. A BFM TV televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy szakszervezete kész párbeszédet folytatni a kabinettel. Egyben visszautasította azt a feltételezést, hogy a vezető szakszervezetek közötti, ritkának mondható szövetség egységének próbája most érkezett el azzal, hogy a nyugdíjreform törvényerőre emelkedett.

A fizetésekre és munkakörülményekre vonatkozó más javaslatokat is le kell raknunk a tárgyalóasztalra

– tette hozzá Berger.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?