Tizenöt éve húzódik

Prága. Pénzbeli kárpótlást kapnak a jövő évtől a volt kommunista rendszer politikai foglyai Csehországban. Ebben állapodott meg tegnap Stanislav Gross kormányfő és Frantisek Bublan belügyminiszter a volt politikai foglyok szervezetének vezetőivel. „Közeleg november 17-e, a bársonyos forradalom évfordulója.

Prága. Pénzbeli kárpótlást kapnak a jövő évtől a volt kommunista rendszer politikai foglyai Csehországban. Ebben állapodott meg tegnap Stanislav Gross kormányfő és Frantisek Bublan belügyminiszter a volt politikai foglyok szervezetének vezetőivel. „Közeleg november 17-e, a bársonyos forradalom évfordulója. A kormány szép szavak helyett e döntéssel kíván hozzájárulni az évfordulóhoz” – mondta Gross.

A volt politikai foglyok általános kárpótlásának ügye már 15 éve húzódik, de eddig egyetlen kormány sem szánta rá magát erre a lépésre. „Egyfajta elégtétel ez számunkra. A kormánydöntés mintegy 6000 embert érint. Idősek vagyunk, s ezért napról napra fogyatkozunk” – nyilatkozta Naděžda Kavalířová, a Politikai Foglyok Konföderációjának elnöke. A kormány a jövő évi költségvetésből 280 millió koronát szán erre a célra. A volt politikai foglyok minden börtönben vagy munkatáborban eltöltött hónapért ötven koronát kapnak. A személyenként kiszámolt összeget nyugdíj-kiegészítésként kapják majd rendszeresen kézhez. A volt politikai foglyok özvegyei havonta 2500 koronát kapnak majd. Ha valaki például három évet töltött börtönben vagy munkatáborban, akkor neki 3600 korona nyugdíj-kiegészítés jár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?