<p>A sűrű köd miatt összesen tizennégy repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szombat éjjel és vasárnap hajnalban - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója vasárnap reggel az MTI-vel.</p>
Tizennégy repülőgép nem tudott leszállni Budapesten a köd miatt
Budapest |
A repülőgépek kitérő állomásokon szálltak le, javarészt Bécsben, Pozsonyban és Linzben. Az Aeroflot járata Belgrádban landolt - mondta el Hardy Mihály. Közölte, az utasok többségét buszokkal szállítják Budapestre. Hardy Mihály hozzátette, várhatóan a délelőtt folyamán javul majd a helyzet, és felszáll a köd. A repülőtér két futópályája közül az egyiken már 500 méter körüli a látótávolság. A másikon azonban még mindig nagyon sűrű a köd. Szombat késő éjjel a látótávolság 100-175 méter körül volt. A vasárnap reggel érkező járatok közül - a Budapest Airport járatinformációja szerint - az első már leszállt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.