Tíz gyakornok BMW-vel

Az Európai Bizottság és így az európai biztosok szerepét nem könnyű az állami politika szókészletével leírni: a Bizottságot pongyolán az Unió kormányaként lehetne leginkább jellemezni, azzal a fontos különbségtétellel, hogy ez az intézmény csak kevés önálló politikai hatalommal rendelkezik. Hasonlóan egy állam kormányához, fő feladata a napi ügyek intézése, valamint az unió alaptörvényének és általában a közösségi jognak a betartatása.

Politikai szerepe azonban tulajdonképpen kimerül abban, hogy az uniós intézmények közül egyedül jogosult jogszabályokat javasolni. Csak olyan jogszabályjavaslat kerülhet a tagállamok képviselői és az Európai Parlament elé megtárgyalásra, amit az Európai Bizottság dolgozott ki és a 20 (májustól 25) uniós biztos együtt jóváhagyott. A javaslattételi jog önmagában nem, az egyedüli javaslattételi jog azonban komoly dolog, ami nem elhanyagolható szerepet ad a Bizottságnak (vagy „Brüsszelnek”) az unió jogalkotásában és működésében. Viszont csak azok a javaslatok emelkedhetnek törvényerőre, amelyeket a tagállamok és az EP is jóváhagyott. Ezért nincs is értelme Brüsszelre kenni a dolgokat: a Bizottság egyedül nem jut messzire.

Az egyes uniós biztosok szerepe kollektív politikai felelősségükön túl kiterjed az egyes főigazgatóságok (nagyjából a minisztériumok megfelelői) irányítására. A főigazgatóságok politikai súlya változó, lényegében attól függ, hogy az adott területen mekkora hatalommal rendelkezik az Európai Unió. Talán a négy legfontosabb főigazgatóság – és ezért a négy legfontosabb uniós biztos – a verseny, a kereskedelem, a mezőgazdaság és a belső piac. Ezek ugyanis olyan politikák, ahol az uniónak fontos szerepe van. Ezzel szemben például az oktatás vagy a kultúra nem uniós hatáskör, így az ezekkel foglalkozó biztosoknak sincs túl nagy súlyuk és szerepük.

Álomfizetés

Viszont mindannyian sokat keresnek: havi 17 ezer eurót (közel 700 ezer koronát), a két alelnök havi 19 ezer eurót, az elnök pedig 21 ezer eurót. Ráadásul valamennyien jogosultak egy sor kedvezményre, például havi 610 euró (kb. 25 000 korona) reprezentációs költségre, lakástámogatásra és egyebekre.

A tíz új tagállam május 1-i csatlakozása után minden államnak egy-egy biztosa lesz (most még az öt nagy államnak kettő-kettő van). Mivel a jelenlegi Európai Bizottság mandátuma novemberben lejár – a mandátum öt évre szól –, a május 1-vel kinevezett tíz új biztosnak még nem jut igazi feladat: egyszerűen nem volna értelme az egész Bizottságot átszervezni arra a pár hátralévő hónapra. ĺgy nekik nem lesz igazán fontos feladatuk novemberig, az új Bizottság kinevezéséig. Idejük nagy része arra fog elmenni, hogy megpróbálnak beilleszkedni valahogy a rendszerbe: a Financial Times „BMW-s gyakornokok”-nak nevezte őket. Mind a tízet egy-egy, már hivatalban lévő biztos mellé fogják rendelni erre a pár hónapra.

Kollektíven felelnek

Az Európai Bizottság a tagállamok és az Európai Parlament felé egyaránt politikai felelősséget visel, méghozzá kollektíve: egyes biztosokat nem lehet megbuktatni (noha a Bizottság elnöke kirúghatja őket), az egész testületet viszont le lehet mondatni – ahogy meg is történt 1999-ben, amikor a Jacques Santer vezette Bizottságban korrupciós botrány robbant ki. Az Európai Bizottság elnökét a tagállamok vezetői jelölik ki az Európai Parlament egyetértésével, az egyes biztosokat pedig az államok külön-külön jelölik, az elnök egyetértésével. A jelenlegi elnök az olasz Romano Prodi. Hogy ki lesz a következő, még nem tudni, de az szinte biztos, hogy Prodi nem marad a helyén.

Mindez azt is jelenti, hogy az Európai Bizottság akkor rendelkezik, rendelkezhet nagy befolyással, ha bírja a tagállamok támogatását. Az unió történelmének legbefolyásosabb bizottsági elnöke talán a francia Jacques Delors volt, aki a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején vezette a brüsszeli testületet. Az ő nevéhez fűződik az egységes belső piac megalkotása, valamint a monetáris uniós és a közös valuta tervének elfogadtatása. Delors befolyását főleg az adta, hogy bírta mind a francia elnök, mind a német kancellár, két fontos és akkoriban nagyon integrációpárti állam vezetőjének támogatását. Azóta a Bizottság szerepe csökkent: egyrészt már nem olyan nagy az integráció elmélyítése iránti lelkesedés, másrészt kisebb súlyú politikusok kerültek Brüsszelbe: Jacques Santer botrányba keveredett, a komolyan vehetetlen, foghíjas Romano Prodi mögött pedig nem igazán áll senki. (szlankó)