Tisztítószert szórtak porcukor helyett a gyerekek reggelijébe egy magyarországi óvodában

tisztitoszer k

Tisztítószer került porcukor helyett a gyerekek reggelijébe a pilisborosjenői óvoda menzáján.

A Bors értesülései szerint több kisgyermek is rosszul lett a tisztítószertől, nem sokkal a reggeli után a hasukat fájlalták, egyikük pedig olyan erősen hányt, hogy a dolgozók riasztották a mentőket.

A történteket az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) is megerősítette. Közlésük szerint megfigyelés céljából egy gyereket a kórház toxikológiai osztályára kellett szállítani.

Az óvoda igazgatója a szülőknek küldött levélben azt írta, „ma reggel a Mindszenty utcai épületben a reggelinél sajnálatos incidens történt. A gyerekek reggelijébe oda nem illő anyag került. Az óvodapedagógusok hamar észrevették a problémát és azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. A gyermekek orvosi ellátásban részesültek, szüleiket értesítettük.” A levélben hangsúlyozta, hogy az esetet kivizsgálják, és felelősségre vonják azokat, akik hibáztak.

(Bors, Telex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?