Tillerson: az Iránnal kötött nukleáris megállapodás nem felel meg a céljának

Washington |

<p>Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kijelentette szerdán, hogy a Teheránnal két éve kötött nukleáris megállapodás végső soron nem alkalmas arra, hogy céljának megfelelően korlátozza Irán atomhatalmi törekvéseit.</p>

"Egy ellenőrizetlen Irán ugyanazt az utat járhatja be, mint Észak-Korea, és magával sodorhatja a világot" - mondta sajtóértekezletén az amerikai diplomácia vezetője.

A nukleáris megállapodás csak hátráltatja, de nem fogja megfékezni Teherán az irányú erőfeszítéseit, hogy nukleáris fegyverre tegyen szert - hangsúlyozta Rex Tillerson, arra figyelmeztetve, hogy Irán "nukleáris ambíciói fenyegetést jelentenek a világ békéjére és biztonságára nézve".

Hozzátette, hogy a Teheránnal az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország által aláírt megállapodás nem számolt az Irán jelentette egyéb fenyegetésekkel, köztük az iszlám köztársaság terrorszervezeteknek nyújtott támogatásával, illetve a Jemenben, Szíriában, Irakban és a térségben másutt folytatott destabilizáló tevékenységével. Emellett elkövette azt a hibát, hogy rövid időre "lefizetett egy nukleáris ambíciókat dédelgető hatalmat", s ezzel a jövőbe tolta ki a problémát, valaki másra hagyva a megoldását - mondta az amerikai külügyminiszter.

A Fehér Ház egy nappal korábban jelentette be, hogy Donald Trump elnök kormánya felülvizsgálja az Egyesült államok iráni politikáját, beleértve azt is, hogy részese maradjon-e a 2015-ben aláírt nukleáris megállapodásnak. Sean Spicer fehér házi szóvivő arról beszélt kedden, hogy Trump elnök egyelőre még nem döntött erről.

A felülvizsgálatnak meg kell állapítania, hogy Irán mely területeken teljesíti vállalt kötelezettségeit, és "ajánlásokat kell tennie az elnök számára a további teendőkre vonatkozóan" - mondta Spicer. A külügyminisztérium ezzel együtt írásba adta kedden, hogy Irán eddig teljesítette a nukleáris megállapodást, amelyet azzal a céllal dolgoztak ki, hogy legalább 15 éves távon megfosszák Teheránt az atomfegyverek előállítására használható kapacitásaitól.

Donald Trump már elnökválasztási kampányában is élesen támadta a megállapodást, az AIPAC Izrael-barát lobbiszervezet tavalyi konferenciáján mondott beszédében pedig egyenesen katasztrofálisnak nevezte Amerika, Izrael és az egész Közel-Kelet számára. Idén februárban az Egyesült Államok újabb szankciókat léptetett életbe Iránnal szemben, válaszul egy ballisztikus rakétával végrehajtott kísérletre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?