Thaiföldön az uralkodó jóváhagyta Szretta Tavizin kormányfői kinevezését

tavizin

Thaiföldön az uralkodó jóváhagyta Szretta Tavizin, a Pheu Thai párt jelöltjének kormányfői kinevezését, miután a politikus a parlamenti szavazáson győzelmet aratott – közölte szerdán a házelnök szóvivője.

Khampi Ditthakorn újságíróknak azt mondta, „Őfelsége megadta a királyi jóváhagyást Thaiföld harmincadik miniszterelnökének”.

Ugyancsak szerdán a hatóságok azt közölték, hogy az éjszaka folyamán a börtönből kórházba szállították Thaiföld egykori miniszterelnökét, Thakszin Shinawatrát, aki – 15 éves önkéntes száműzetéséből – kedden tért vissza hazájába. Thakszint nyolc év börtönre ítélték hatalommal való visszaélés és az összeférhetetlenségi szabályok megszegése miatt.

A büntetés-végrehajtási hivatal közleményében azt írta, hogy Thakszin szorítást érzett a mellkasán és magas volt a vérnyomása, ezért szerdán hajnali 2 óra körül a bangkoki rendőrségi kórházba szállították.

A rendőrség szerint Thakszin azért került kórházba, mert a börtön nem tudta garantálni megfelelő ellátását.

Pracsuab Vongszuk altábornagy, a nemzeti rendőrség helyettes vezetője a Reutersnek azt mondta: „A börtön felmérte a helyzetet, és úgy látta, hogy nincsenek orvosok és orvosi felszerelés, amelyekkel el tudnák látni a beteget”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?