Terrorszervezetté nyilvánította a Muzulmán Testvériséget az Egyesült Arab Emírségek

Dubaj |

<p>Terrorszervezetté nyilvánította a Muzulmán Testvériséget az Egyesült Arab Emírségek, néhány nappal Szaúd-Arábia hasonló döntését követően.&nbsp; A Perzsa-(Arab-)öböl menti, Nyugat-barát Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériuma szombaton a WAM hírügynökség útján bejelentette: szorosan együttműködik Szaúd-Arábiával a terrorista csoportok leküzdésében, s felszámolják az anyagi és erkölcsi támogatás minden formáját.</p>

Szaúd-Arábia pénteken minősítette terrorszervezetté a  muszlim szervezetet, és bejelentette, hogy terrorista csoportnak tekint két, Szíriában harcoló szélsőséges dzsihádista csoportot is: az Iraki és Levantei Iszlám Államot (ILIÁ) és az an-Núszra Front nevű lázadócsoportot.
   

A kairói kormány tavaly decemberben nyilvánította terrorszervezetnek a testvériséget, az ország legbefolyásosabb iszlamista szervezetét, felelőssé téve az Egyiptomban elszaporodott erőszakos cselekményekért. A szervezetet Egyiptomban már 2013 szeptemberében betiltotta egy kairói bíróság azzal a váddal, hogy fegyveres iszlamistákat képez ki és finanszíroz a Sínai-félszigeten.
   

A tavaly júliusban megbuktatott  Mohamed Murszi egyiptomi elnököt támogató mozgalomnak gyakorlatilag a teljes vezetősége és több ezer aktivistája börtönben van, az ellenük folyó perekben tüntetők megölésével, hazaárulással és terrorizmussal vádolják őket.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?