Terrorista államnak nevezte Izraelt a török elnök

Recep Tayyip Erdogan

Terrorista államnak nevezte szerdán a török elnök Izraelt, mely szerinte háborús bűncselekményeket követ el a Gázai övezetben, és ismét azt hangoztatta, hogy nem tartja terrorszervezetnek az övezetet irányító Hamászt.

A parlamentben elmondott beszédében Recep Tayyip Erdogan népirtásnak nevezte a gázai háborút, és aláhúzta: Törökország nemzetközi szinten is lépéseket tesz, hogy véget vessen az atrocitásoknak, valamint azon lesz, hogy terroristának minősítsék az izraeli telepeseket is.

„Ha Izrael folytatja a mészárlást, az egész világ szemében terrorista állammá válik” – jelentette ki török elnök.

Egyúttal felszólította Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, közölje, rendelkezik-e a zsidó állam nukleáris fegyverrel, valamint „bukott embernek” minősítette Netanjahut.

Emellett azzal vádolta Izraelt, hogy „az emberiség történelmének legaljasabb támadását” követte el a palesztinok ellen, mégpedig a nyugati országok „feltétel nélküli támogatásával”, és kijelentette: az izraeli vezetőknek a hágai bíróságon a helyük.

„Nyugodt szívvel ki merem mondani: Izrael terrorista állam” – fogalmazott az államfő.

Az elnök az Izrael és a palesztinok közötti konfliktust a keresztény és az iszlám világ közötti háborúhoz is hasonlította.

A Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamásszal kapcsolatban Erdogan megismételte korábbi álláspontját, mely szerint a csoportot egy, a palesztin nép által demokratikusan megválasztott politikai pártnak tartja, mely „védi a palesztinok földjét, becsületét és életét”.

A Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, mintegy 1200 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 240 túszt elhurcoltak. Izrael válaszul katonai műveletet indított a Hamász uralmának megtörésére.

A harcok kitörése óta Erdogan többször szorgalmazott nemzetközi békekonferenciát és arra kérte az iszlám országokat, hogy közösen szankcionálják Izraelt novemberben pedig már „a hazájuk védelméért küzdő felszabadító csoportnak” nevezte a Hamászt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?