<p>Szaporodnak a rituális gyilkosság formájában végrehajtott emberáldozatok Ugandában: leggyakrabban gyerekeket ölnek meg, akiknek szerveit vagy levágott testrészeit kuruzsláshoz és varázsláshoz használják fel.</p>
Terjed a gyerekek rituális feláldozása Ugandában
Tavaly csúcsot döntött a rituális gyilkosságok ismert áldozatainak száma. Legalább 15 gyerekkel és 14 felnőttel végeztek, míg 2007-ben mindössze három ilyen esetről szerzett tudomást a rendőrség. A nem hivatalos adatok jóval magasabbak: 2009-ben 154 gyanúsítottat vettek őrizetbe és 50 került bíróság elé a sajátos bűncselekmény miatt.
A probléma olyan méreteket öltött, hogy tavaly a rendőrségen belül létrehoztak egy különleges egységet az emberáldozatok megelőzésére és felderítésére. Az Egyesült Államok 500 ezer dollárral (97,3 millió forinttal) járult hozzá 2000 ugandai rendőr kiképzéséhez, akik csak az emberkereskedelemmel összefüggő bűncselekményeken dolgoznak, beleértve a rituális gyilkosságokat is.
Az emberáldozatok végigkísérték a történelmet, és számos országban még ma is előfordulnak, többek között Indiában, Indonéziában, Dél-Afrikában, Gabonban és Tanzániában. Az egyik ugandai kuruzsló a jelenséget magyarázva a Bibliára, a Teremtés Könyvére utalt, amikor Isten azt kérte Ábrahámtól, hogy áldozza fel fiát.
A rendőrség két okra vezeti vissza a rituális gyilkosságok elszaporodását Ugandában. A tett egyrészt abból a hiedelemből táplálkozik, hogy az emberi szervekből készült csodaszer gazdagságot hozhat. Másrészt az egyre népszerűbb nigériai filmek áradata is szítja elkövetését. Ezekben a filmekben gyakoriak az erőszakos jelenetek, és történetük meglehetősen egyszerű: a család meggazdagodik, miután feláldozott egy embert.
Jogászok egy harmadik okra is rámutattak. Szerintük számos esetben elszegényedett szülők vagy rokonok ajánlanak fel pénzért gyerekeket a vajákos embereknek.
A helyi gyermekvédelmi szervezet (ANPCCAN) szóvivője szerint "csodálatos" jogszabályokat hoztak a gyerekek védelmében, de betartatásukhoz hiányzik a politikai akarat. Sokan panaszkodnak korrupcióra, a nyomozás lassúságára és a "tespedt" bíróságok érzéketlenségére. A csaknem 30 tavalyi áldozat dacára még egyetlen vádemelés sem történt, utoljára 2007-ben született ítélet rituális gyilkosság ügyében.
A szülők ezért más módszerekhez folyamodnak, hogy megóvják gyermekeiket. Sokan körülmetéltetik csemetéiket vagy kifúratják a fülüket, mert a varázslók az ilyen gyerekeket tisztátalannak tartják. Vannak, akik felnőtt kíséret nélkül már nem engedik el a kisdiákokat az iskolába.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.