Tenger alatti zajokat észlelt a kanadai mentőegység azon a területen, ahol a Titan merülőhajó eltűnt

Titanic

Tenger alatti zajokat észlelt a kanadai mentőcsapat az Atlanti-óceánnak azon a területén, ahol a Titanic roncsaihoz tartó, nem sokkal az indulás után eltűnt, Titan nevű kis merülőhajó után folyik a kutatás – jelentette be az amerikai parti őrség szerdán.

A Twitteren közzétett tájékoztatás szerint a kanadai mentőegység P-3 Orion tengerészeti felderítő-repülőgépe által észlelt zajok nyomán a távvezérelt keresőegységeket erre a területre irányították, és a keresés – egyelőre eredmény nélkül – jelenleg is itt folyik.

A parti őrség további részletekre – beleértve a zajok természetét és azt, mennyi ideig észlelték őket – nem tért ki, a CNN amerikai hírtelevízió és a Rolling Stone amerikai lap azonban amerikai kormányzati feljegyzésekre hivatkozva kedd este azonban azt közölte, a felderítőgép mintegy 30 percen át tartó dörömbölő hangokat rögzített.

A hírt elsőként közlő Rolling Stones szerint a zajokat szonárbóják segítségével észlelték, közel ahhoz a helyhez, ahol a merülőhajóval elvesztették a kapcsolatot, négy órával később pedig a zajok megismétlődtek.  Az OceanGate Expeditions merülőhajója vasárnap reggel 6 órakor indult útnak, és a szakértők szerint mintegy 96 órára elegendő oxigénnel rendelkezett.

Jamie Frederick, az amerikai parti őrség kapitánya magyar idő szerint kedden este 7-kor azt mondta, hogy 40-41 órára elegendő oxigén maradhatott a Titanon. Eszerint a bent lévőknek – közép-európai idő szerint – nagyjából csütörtök délig elegendő az oxigén, így a kutatóegységek versenyt futnak az idővel.

A Titan fedélzetén öten tartózkodnak, Hamish Harding brit milliárdos, szerint egy pakisztáni származású Nagy-Britanniában élő üzletember, Shahzada Dawood és 19 éves fia is, az amerikai Stockton Rush, a merüléseket szervező vállalkozás alapító-vezetője, valamint Paul-Henry Nargeolet francia Titanic-szakértő, a jármű vezetője.

Az amerikai parti őrség kapitánya, Jamie Frederick kedden újságíróknak azt mondta, az amerikai és a kanadai mentőegységek már tübb mint 7600 négyzetmérföldet fésültek át a nyílt vízen, hozzátéve, hogy ez a terület nagyobb, mint Connecticut állam.

Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a merülőhajó eredeti úticélja, a Titanic roncsa 3800 méter mélyen fekszik, ahova már napfény nem jut el. Ide csak egészen speciális felszereléssel lehet eljutni a nagy nyomáskülönbség miatt. Tim Matlin, a Titanic roncsival foglalkozó kutató elmondta, ha a Titan a tengerfenékig süllyedt, szinte lehetetlen lesz a merülőhajóról merülőhajóra-mentés.

A mentőegységek azt remélik, hogy a Titan esetében kommunikációs vagy elektromos hiba történt, ez esetben ugyanis a Titan valószínűleg valahol a felszínen lebeg, és várja a mentést.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője elmondta, hogy a mentést Joe Biden amerikai elnök  is szoros figyelemmel kíséri.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?