Társadalmi megítélésük romlásától tartanak az Egyesült Államokban élő nyugat-afrikai bevándorlók

Washington |

<p>Társadalmi megítélésük romlásától tartanak az Egyesült Államokban élő nyugat-afrikai bevándorlók az Ebola-vírus Texas államban való néhány nappal ezelőtti megjelenése miatt - olvasható a Reuters brit hírügynökség vasárnapi jelentésében.</p>

"Itt néhányan a betegség hordozóiként tekintenek ránk, ez pedig egyszerűen igazságtalan" - mondta egy libériai származású férfi, aki attól tart, hogy a Libériából érkezett, Ebola-fertőzött férfi híre kedvezőtlen hatással lesz a nyugat-afrikai bevándorlók megítélésére.    Több érintett szerint a problémát az is súlyosbítja, hogy az Egyesült Államokban sokan csak meglehetősen felszínesen ismerik Afrika földrajzát, számos amerikai nem tud például különbséget tenni a nyugat-afrikai Libéria és a kontinens északi részén fekvő Líbia között.    Sok, Texas államban élő afrikai bevándorló arról számolt be, hogy a betegség dallasi diagnosztizálása óta a korábbiakhoz képest kevesebben ráznak velük kezet és egyre gyakoribbak az utcán a gyanakvó pillantások. Egy szomáliai férfi elmondta, hogy sokan annak ellenére is furcsán néznek rá, hogy ő Kelet-Afrikából érkezett Amerikába. "Szomáliában nincs Ebola, az Afrika másik oldalán van" - fakadt ki a 27 éves bevándorló. Egy etióp fiatalember pedig elmesélte, hogy munka közben pár ember odament hozzá az utcán és azt mondták neki, hogy vonuljon karanténba.    A libériai állampolgárságú Thomas Eric Duncan volt az, akit elsőként diagnosztizáltak Ebolával az Egyesült Államokban. Az eset óta több amerikai politikus arra sürgette Barack Obama elnököt, hogy rendeljenek el utazási tilalmat a járvány által leginkább érintett országokkal - Guineával, Libériával és Sierra Leonéval - szemben.    Egészségügyi szakértők szerint mindazonáltal rendkívül kicsi a valószínűsége egy járvány kialakulásának egy gazdag és fejlett országban.    A 2010-es népszámlálási adatok szerint közel kétmillió szubszaharai származású ember él az Egyesült Államokban.    Hivatalos adatok szerint eddig több mint 3400 haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet. A vírus eddig több mint 7200 embert betegített meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?