Támogatják Pozsonyt

Varsó.

Varsó. Az idén ősszel esedékes prágai NATO-csúcstalálkozó, a Szlovákia tagsági törekvéseihez nyújtott közös támogatás szándékának megerősítése, továbbá az EU-csatlakozás és a visegrádi együttműködés kérdései szerepeltek a lengyel, a cseh és a szlovák miniszterelnök, valamint a magyar kancelláriaminiszter tegnapi megbeszélésén Krynicában. A dél-lengyelországi gyógyüdülőhelyen a vendéglátó Leszek Miller fogadta szlovák és cseh kollégáját, Mikuláš Dzurindát és Vladimír Špidlát, illetve a magyar kormányfőt képviselő Kiss Elemért. Dzurinda a megbeszélést követően elutazott, a többi miniszterelnök pedig az időközben megérkezett Anatolij Kinah ukrán kormányfővel kiegészülve munkaebédet tartott. Dzurinda szerint a visegrádi négyek uniós csatlakozása után is fontos a csoportosulás együttműködése. A szlovák miniszterelnök is megerősítette, hogy a három NATO-tagállam mindenképpen támogatja Pozsony csatlakozását a szervezethez.

Az idei, sorrendben 12. Krynicai Gazdasági Fórum délután nyílt meg, amelyet Józef Oleksy volt lengyel kormányfő, a szejm európai bizottságának elnöke vezetett. A vitában felszólalt a lengyel, az ukrán és a cseh miniszterelnök, továbbá a magyar kancelláriaminiszter, a szlovák kormányfőt képviselő Mária Kadlečíková miniszterelnök-helyettes és Andrej Kobjakov fehérorosz miniszterelnök-helyettes. A plenáris ülés témája: A kibővült Európa, az új európai rend és a jövő európai politikája volt.

A rendezvényre több mint ezer résztvevő érkezett Kelet-Közép-Európa mintegy 20 országából. A Keleti-Beszkidekben, a szlovák határ közelében fekvő, gyógyvizeiről nevezetes, „kelet-európai Davosként” is emlegetett festői üdülőhelyen 1992 óta rendezik meg a hagyományos Gazdasági Fórumot, amely a közép- és kelet-európai országok gazdasági együttműködésének fejlesztését szolgálja. (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?