Tálib merénylet amerikai konzulátusi autók ellen Pakisztánban

Pesavar |

<p>Pokolgépes merényletet követtek el pénteken két amerikai konzulátusi gépkocsi ellen az északnyugat-pakisztáni Pesavarban, a helyi tálibok nem sokkal később jelentkeztek a merénylet elkövetőjeként.</p>

Különböző források szerint egy pakisztáni civil motorkerékpáros meghalt, tíz ember pedig megsebesült, köztük legkevesebb két külföldi.
Az iszlámábádi amerikai nagykövetség szóvivője elmondta, hogy a páncélozott autókban utazóknak csak egy része sérült meg, és ők sem súlyosan. Csak az egyik autó rongálódott meg: a robbanás hatására egy villanypóznának vágódott, és motorházteteje összetört. Magas rangú amerikai tisztségviselő nem utazott a járművekben - tette hozzá. A robbanás a közelben lévő épületekben okozott még károkat.
A pakisztáni tálibok egyik szóvivője a Reuters brit hírügynökséggel telefonon közölte, hogy a mozgalom követte el a merényletet. Ehszanullah Ehszan leszögezte: a NATO összes tagállamának a diplomáciai testülete célpontjuk. A szóvivő kijelentette azt is: folytatják az ilyen jellegű támadásokat, az első számú célpont Pakisztán, a második számú Amerika.
Elemezők emlékeztetnek arra, hogy a pesavari amerikai konzulátust bázisként használták a CIA-ügynökök akcióik megszervezéséhez, így feltételezhetően a május elején egy amerikai kommandó által megölt al-Kaida vezér, Oszama bin Laden rejtekhelyének felderítéséhez is.
A pakisztáni tálibok bin Laden likvidálása után bosszút esküdtek, és májusban megugrott a terrorcselekmények száma az ázsiai országban. Pontosan egy hete nyolcvan embert öltek meg a pakisztáni tálibok egy kettős robbantásban az ország északnyugati részében, és további vérontást helyeztek kilátásba, megtorlásul az al-Kaida vezérének megöléséért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?