Talán ma szavaznak

New York/London/Jeruzsálem. Az USA szerdán a BT elé terjesztette azt az átdolgozott határozattervezetet, amely „utolsó lehetőséget” ad Bagdadnak arra, hogy együttműködjön az ENSZ fegyverzetellenőreivel, ugyanakkor nyitva hagyja egy Irak elleni amerikai katonai akció lehetőségét.

Az USA ENSZ-nagykövete, John Negroponte közölte: Washington azt szeretné, ha a BT már ma szavazna a tervezetről. Tony Blair brit kormányfő tegnapi nyilatkozatában viszont úgy vélte, hogy a jövő hét elején kerülhet sor a szavazásra. Hírügynökségek szerint az elmúlt nyolc hét tárgyalásai nyomán a tervezetbe bekerült számos, más BT-tagok által javasolt változtatás, Amerika ugyanakkor nem tett lényeges engedményt az eredeti változathoz képest, amióta októberben ejtette azt a követelését, hogy a határozat adjon nyílt felhatalmazást a katonai erő alkalmazására. Diplomaták szerint a kellően kétértelműre sikeredett új tervezet francia követelésre a fegyverzetellenőrök iraki munkáját figyelemmel követő konzultációs szereppel ruházná fel a Biztonsági Tanácsot. Nem tesz eleget azonban annak a francia–orosz követelésnek, hogy a testület szükség esetén külön határozatban adjon felhatalmazást az erő alkalmazására, és meghagyja az USA-nak azt a lehetőséget, hogy katonai akciót indítson, ha a fegyverzetellenőrök munkájuk akadályoztatásáról számolnának be. Franciaország és Oroszország jelezte, hogy e legújabb változattal szemben is fenntartásai vannak, ám a BBC értesülései szerint mégsem szándékoznak élni vétójogukkal. A BBC úgy tudja, már ebben a hónapban megkezdődhetnek a fegyverzetellenőrzések Irakban, ha a BT elfogadja az új amerikai–brit tervezetet. Meg nem nevezett források szerint a nemzetközi ellenőrcsapat november 19-én vagy 20-án kész elkezdeni a munkát.

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője megerősítette, hogy a tizenötök nem osztják az iraki rendszerváltásra vonatkozó amerikai célt, az Unió Irak tömegpusztító fegyvereinek leszerelését és megsemmisítését szorgalmazza. A spanyol politikus ugyanakkor felszólította a tizenötöket: ismerjék el, hogy veszélyt jelentenek a tömegpusztító fegyverek, amelyeket Irak halmozott fel. „Ez nem kizárólag az USA problémája, a tömegpusztító fegyverek ellen az uniónak szintén harcolnia kell” – mondta.

Simon Peresz volt izraeli külügyminiszter szerint Amerikának nincs más választása, meg kell támadnia Irakot. A nemzeti egységkormányból most távozott Peresz a Reutersnak azt fejtegette, hogy minden halogatás csak ronthat a helyzeten. Az eddigi külügyminiszter hónapok óta a legélesebb Irak-ellenes nyilatkozatot tette izraeli részről. Ez azért is érdekes, mert Ariel Saron kormányfő korábban óvta minisztereit az olyan kijelentésektől, amelyek megnehezíthetik Washington számára az arab világ támogatásának megszerzését Irak elleni hadműveletéhez. A Nobel-békedíjas Peresz hazugnak nevezte Szaddám Huszszein iraki elnököt, aki tagadja, hogy vegyi és biológiai fegyverek kifejlesztésén dolgozik.

Háború 2003 első felében?

Párizs. Xavier de Villepin francia szenátor szerint lehet, hogy 2003 első felében kerül sor az Irak ellen amerikai beavatkozásra. Villepin – a francia szenátus külügyi és védelmi bizottságának tagja – szerint Bush amerikai elnöknek továbbra is az az érdeke, hogy megállapodás útján megszülessen az ENSZ-nek az iraki fegyverkezéssel kapcsolatos határozata. Jobb ugyanis, ha az USA a szövetségesekkel együtt hajt végre olyan összetett és kockázatos hadműveletet, mint amilyet Irak ellen terveznek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?