Tajvani földrengés: hatéves kisfiú holtestét találták meg a romok alatt

Peking |

<p>Egy hatéves kisfiú holtestét találták meg szerdán a romok alatt, és ezzel 47-re emelkedett a múlt szombati tajvani földrengés halálos áldozatainak a száma.</p>

Továbbra is több mint kilencvenen vannak a tajnani összedőlt toronyház törmelékei alatt - számolt be a helyi média szerda este.

A helyszíni tudósítás idején a halottak közül öt ember azonosítása még nem történt meg; 73 felnőttet és 21 kiskorút nem találnak.

A Vej-kuan Csinlung nevű lakópark főépületének romjai alól már csak a "csodával határos módon" találhatnak túlélőket, mert azok, akik még nem kerültek elő, már csaknem 120 órája vannak a romok alatt. A mentés továbbra is nagy erőkkel folyik.

A 6,4-es erősségű földrengésben legsúlyosabban károsodott Tajnan szakértőinek felmérése szerint 50 olyan épület található a városban, amely megsérült, s egy újabb földrengés idején különös veszélynek lehet kitéve. Közülük 31-et vagy lebontanak, vagy megerősítik a szerkezetüket. 19 épületnél egyelőre javításokat láttak indokoltnak. A szombati földmozgás tíz épületet döntött romba.

Korábban már őrizetbe vették az összedőlt 16 emeletes tajnani épület építtetőjét, egy ingatlanfejlesztő cég első emberét, továbbá két másik vezetőt, akiket egyaránt gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.

A tajvani kormányzat feje, Simon Csang szerdán bejelentette, hogy minden áldozat családja 1 millió tajvani dollárt kap a költségvetésből a kormány együttérzésének kifejezéseképpen. Egyúttal arra kérte a kormányzati intézményeket, hogy február 15-én, a holdújévi ünnepek utáni első munkanapon a gyász jeleként engedjék félárbocra a nemzeti zászlót.

Szintén szerdai jelentések szerint a mezőgazdasági ágazatot ért földrengés okozta károk értéke megközelíti a 170 millió tajvani dollárt, a sziget déli részén sok állattartó telep, köztük tojótyúkok tartására szolgáló épület rongálódott meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?