Amerikai és szaúdi közvetítéssel szombaton a szaúd-arábiai Dzsiddában tárgyalóasztalhoz ültek a szudáni konfliktusban szembenálló felek – számolt be róla az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia egy közös nyilatkozatban.
Szudáni válság – Tárgyalóasztalhoz ültek a szembenálló felek
A szaúdi és amerikai közvetítők a dokumentum szerint „sürgetik a feleket, hogy aktívan kivegyék részüket a tűzszünetről és a konfliktus lezárásáról szóló tárgyalásokban, ami végre véget vetne a szudáni nép szenvedésének”.
A nyilatkozatban nem határozták meg, hogy milyen időkereten belül kell megszületnie a megállapodásnak.
A szudáni hadsereg és a vele szembenálló félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) képviselői egyaránt hangsúlyozták, hogy kizárólag humanitárius tűzszünetről hajlandóak tárgyalni. Eszerint a harcok sújtotta fővárosban, Kartúmban és a szomszédos Omdumánban hoznának létre humanitárius folyosót.
Emellett az ígéretek szerint szó fog esni az olyan civil infrastruktúrák védelméről, amelyek a harcok következtében túlterhelődtek és – lévén, hogy ez javarészt egészségügyi létesítményeket jelent – orvosi eszközök és személyzet híján vannak.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteki közleményében arról számolt be, hogy a harcok következtében 860 ezer menekültre számít, emellett közölte, hogy a segélyszervezeteknek 445 millió dollárra volna szükségük ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak segítséget nyújtani a rászorulóknak. A harcokban három hét alatt hétszázan haltak meg, ötezren sebesültek meg, 335 ezren váltak belső menekültté és 115 ezren menekültek el az országból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.