Szöul szerint 2018-ban Észak-Korea nyitott lesz a tárgyalásokra

észak-korea
Szöul/Peking |

A dél-koreai országegyesítési minisztérium kedden ismertetett előrejelzése szerint Észak-Korea jövőre nyitott lesz arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal. 

Észak-Korea törekedni fog arra 2018-ban, hogy tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államokkal, miközben továbbra is ragaszkodni fog ahhoz, hogy de facto atomhatalomként ismertesse el magát - állt az országegyesítési minisztérium jelentésében. A tárca arról nem közölt részleteket, hogy mire alapozza optimista előrejelzését Phenjan várható nyitottságáról a diplomáciai párbeszédre. 

A szöuli védelmi minisztérium pedig azt közölte, hogy különleges katonai alakulatot hoznak létre az észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetés elhárítása céljából.

Múlt pénteken az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa egyhangúlag újabb szankciókat szavazott meg Észak-Koreával szemben. Az új intézkedések értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját.

A kínai vámhivatal kedden közzétett adataiból kiderült: novemberben Kína egyáltalán nem exportált olajipari termékeket Észak-Koreába, amivel Peking még az ENSZ által elrendelt szankciókon is túltett. 

A Dzsungang Ilbo című dél-koreai lap egy kormányzati tisztségviselőtől úgy értesült, hogy Phenjan a közeljövőben egy kamerával és kommunikációs berendezésekkel felszerelt műhold felbocsátására készül. Szakértők szerint a műhold az észak-koreai ballisztikusrakéta-technológia fejlesztését szolgálná, és ebből adódóan ENSZ-határozatok rendelkezéseibe ütközne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?