Szöul közösen vizsgálná ki Phenjannal az Észak-Koreában megölt dél-koreai tisztviselő ügyét

Kim Dzsong Un

A dél-koreai kormány azt javasolta szombaton Észak-Koreának, hogy a két ország közösen vizsgálja ki a hat napja a két Korea tengeri határán lelőtt minisztériumi tisztségviselő halálának körülményeit.

A dél-koreai nemzetbiztonsági tanács ülése után a szöuli elnöki hivatal jelezte, hogy az ügy közös kivizsgálását fogja javasolni Phenjannak. Ennek oka, hogy a két ország nagyon eltérően számolt be a történtekről.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken bocsánatot kért az eset miatt a dél-koreai néptől. Mint mondta, ennek "soha nem lett volna szabad megtörténnie". Az efféle gesztus igencsak ritka az egymással hadban álló két Korea viszonyában.

A szöuli parlamenti ellenzék szerint ugyanakkor nem elég a bocsánatkérés, és a dél-koreai kormánynak a Nemzetközi Büntetőbírósághoz és az ENSZ Biztonsági Tanácsához kellene fordulnia az eset miatt.

A dél-koreai halászati minisztérium 47 éves tisztviselője hétfő délelőtt tűnt el egy megfigyelőhajóról a két Korea tengeri határának közelében. A dél-koreai védelmi tárca közlése szerint a férfira Észak-Korea hadserege talált rá a saját területi vizein, brutálisan meggyilkolták, majd a holttestét elégették.

Észak-Korea közölte, hogy a dél-koreai férfi észak-koreai területen tartózkodott, és a katonák az ilyen esetekben alkalmazandó előírás szerint jártak el. Phenjan közölte azt is, hogy nem a holttestet, hanem "a tengeren hánykolódó felszerelést" égették el, a koronavírus elleni védekezés jegyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?