Szöul: Az orosz féltől függ az Ukrajnának nyújtandó esetleges katonai támogatás

Jun Szok Jol

Az Ukrajnának nyújtandó esetleges katonai segítségről szóló bármilyen döntés Oroszországtól függ – közölte csütörtökön a dél-koreai elnöki hivatal azt követően, hogy Jun Szok Jol dél-koreai elnök azt mondta, eljöhet a pont, mikor a humanitárius segítség már nem elegendő az ukrajnai háborúban.

Jun szerdán adott interjút a Reuters hírügynökségnek, melyben kifejtette, Dél-Korea katonai segítséget is nyújthat Ukrajnának, ha nagyobb támadás éri az ország civil lakosságát.

„Ha olyasmire kerül sor, amit a nemzetközi közösség nem nézhet el, például egy nagyszabású támadás civilek ellen, mészárlás vagy a háborús törvények súlyos megsértése, nem maradhatunk kizárólag a humanitárius vagy pénzügyi támogatásnál” – hangsúlyozta az államfő.

Az elnöki iroda részéről csütörtökön azt közölték, Jun mindössze elméletileg vetette fel az ügyet, a moszkvai aggodalmakkal kapcsolatban pedig azt felelték, a Kreml olyan helyzetre reagál, amely nem történt meg.

„Mindazonáltal fordítva is nézhetjük: tehát hogy amit a jövőben teszünk, az Oroszország lépéseitől függ” – tették hozzá.

Bár az iroda leszögezte, hogy Szöul Ukrajnának nyújtott segítsége „nem módosult”, hangsúlyozták, hogy semmiféle dél-koreai törvény nem tiltja a fegyverszállítást háborúban álló országnak.

Elmondták, Dél-Korea önként döntött amellett, hogy nem tesz ilyet, mégpedig azért, hogy miközben aktívan támogatja a nemzetközi közösség Ukrajnát támogató lépéseit, megőrizze a Szöul és Moszkva közötti kapcsolatokat is.

Mindazonáltal – akárcsak szerdai interjújában az elnök – felidézték az 1950–53-as koreai háborút, mely során Dél-Korea jelentős segítséget kapott a nemzetközi közösség részéről.

Az orosz kormány részéről az interjú után jelezték: a dél-koreai katonai segítség azt jelentené, hogy Szöul „valamilyen mértékben” a konfliktus részesévé vált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?