Szolidaritási Alap

Berlin/Brüsszel. Mikuláš Dzurinda szerint az a tény, hogy Pozsony is meghívót kapott a vasárnapi berlini „árvízi csúcsra”, bizonyítja, hogy Szlovákia az EU-ba tartozik. Az Unió tegnaptól folyósítja az árvíz sújtotta közép-európai térség országainak a segélyt a strukturális alapokból.

Ez utóbbit a házigazda Gerhard Schröder kancellár közölte még a vasárnap este véget ért csúcs után. A találkozón a házigazda és a szlovák kormányfő mellett részt vett Vladimír Špidla cseh miniszterelnök és Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, az EU-t Romano Prodi EB-elnök, Günter Verheugen bővítési biztos és Michel Barnier, a regionális politikáért felelős biztos képviselte. Schröder közölte: Magyarországot is bevonják az árvíztől sújtott országok és az EU egyeztetéseibe, s a kancellár utalt Medgyessy Péter kormányfő e tárgyban hozzá írt levelére. Az EU a segítségnyújtást egyrészt a strukturális alapok rugalmasabb kezelésével, például a 4 százalékos tartalék mozgósításával, másrészt egy katasztrófaalap létrehozásával képzeli el. A német és az osztrák kancellár azt nyomatékosította, hogy míg a gyengébben fejlett régiók felzárkóztatását célzó strukturális alapokból csak EU-országok részesülnek, az úgynevezett katasztrófaalapból – egyelőre 500 millió euróról lenne szó, és az ötletet még az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia – mindenki. A még nem EU-országok esetében szóba került az előcsatlakozási alapok nagyvonalúbb kezelése, még nem lehívott eszközök mozgósítása és az Európai Fejlesztési Bank (EIB) hiteleihez való könnyebb hozzáférés. Volfgang Roth, az EIB alelnöke közölte: a bank külön hitelcsomagot készít az árvízkárok helyreállítására, s Németországot, Ausztriát, Csehországot és Szlovákiát említette. Az EIB kész arra, hogy 30 évre szóló, alacsony kamatú hiteleket folyósítson, összesen egymilliárd euró értékben. „Azon fogunk dolgozni, hogy Európa a szolidaritás földrésze legyen” – hangsúlyozta Schröder. Elmondta, megállapodtak az Európai Bizottsággal egyebek között abban is, hogy az árvízkárok helyrehozására nemzeti keretek között is kiadhatók megbízások, a gyorsabb cselekvés érdekében meg lehet kerülni az EU pályáztatási előírásait.

Mikuláš Dzurinda bejelentette: hamarosan tárgyalások kezdődnek Szlovákia és az EB között arról az összegről, amellyel az EU hozzájárul az árvízkárok felszámolásához. A kormányfő szerint nyilvánvaló, hogy Szlovákia nem kapja meg a teljes kárösszeget, az 1,78 millió koronát (45 millió eurót). Közölte, hogy bizonyos összegekre Szlovákia számíthat egyrészt a strukturális alapokból, másrészt az Intereg – az egyes régióknak szánt – alapból, valamint a környezetfejlesztési alapból. Dzurinda hangsúlyozta: „A most létrehozandó Szolidaritási Alapnak közvetlenül hozzá kell járulnia azoknak a polgároknak a kártalanításához, akik az árvíz következtében elvesztették házukat, lakásukat, hiszen az emberek olyan mértékben fognak bízni az EU-ban, amilyen mértékben az segíti őket.” MKP-s források szerint az uniós pénzekből magyarlakta falvak is részesülnének. (TASR, SITA, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?