<p>Újra átvizsgálták a 2010-ben Szmolenszk mellett lezuhant repülőgép roncsait, amelynek fedélzetén Lech Kaczynski lengyel államfő és kísérete is életét vesztette - közölték lengyel nyomozók csütörtökön.</p>
Szmolenszki tragédia – Újra átvizsgálták a gép roncsait
Varsó/Szmolenszk |
Az utóbbi három héten több mint 300 tesztet végeztek el a repülőgépen Oroszországban, elsősorban a TU-154-es típusú gép üléseit vizsgálták - mondta Varsóban a katonai ügyészség szóvivője. A szerencsétlenség 2010 áprilisában történt, amikor a repülőgép az orosz Szmolenszk repülőterétől nem messze a leszállásra készült. Lech Kaczynski akkori lengyel államfő mellett a lengyel politikai és katonai vezetés mintegy kilencven ismert tagja vesztette életét. A tragédia körülményeiről készült 2011-es jelentés a katasztrófáért a lengyel felet, többek között a pilótákat hibáztatja. A repülőgép a sűrű ködben a leszállópályát övező fák koronájának ütközött. Annak ellenére, hogy a vizsgálat már akkor megállapította, hogy nem volt sem tűz, sem robbanás Lech Kaczynski repülőgépén, és a Tu-154-es sem hibásodott meg, sokan - többek között az elhunyt államfő fivére és pártja - nem fogadják el a vizsgálat eredményeit. A lengyel konzervatív ellenzék továbbra is meg van győződve arról, hogy merényletről van szó, amelynek során robbanás történt a repülőgép fedélzetén. Ezt a feltételezést eddig semmilyen vizsgálati eredmény nem támasztotta alá. A lengyel kormány hónapok óta kéri az orosz hatóságoktól, hogy adják vissza a repülőgép roncsait. 2010. április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett zuhant le az a repülőgép, amelynek fedélzetén Lech Kaczynski lengyel államfő és kísérete a Katynban lemészárolt áldozatok emlékére rendezett megemlékezésre tartott. A katasztrófában összesen 96 ember halt meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.