<p>Három volt foglyot fogad be Szlovákia a Kuba területén lévő guantánamói amerikai fogolytáborból.</p>
Szlovákia három guantánamói foglyot fogad be
Pozsony |
Az RTVS szlovák közszolgálati televízió hétfő este azt jelentette, hogy három kínai ujgurról van szó. A televízió szerint Pozsony olyan korábbi foglyok befogadásáról döntött, akiket nem gyanúsítottak meg terrorista cselekmény elkövetésével és más bűncselekménnyel sem vádolták meg őket. A televízió nem utalt arra, hogy miért kerültek Guantánamóra. A szlovák fővárosban nem közölték, hogy a három személy mikor érkezik az országba. Barack Obama elnök 2009-ben tett ígéretet a guantánamói fogolytábor bezárására, ez azonban egyelőre nem történt meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.