Szlovák-magyar viszony - Gyurcsány ötpárti összhangról beszél

Budapest |

<p>Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök szerint a magyar-szlovák viszonyt érintő legutóbbi történések értékelésében alapvetően egyetértenek a magyarországi parlamenti pártok, a konkrét lépésekről pedig tovább egyeztetnek. A kormányfő erről az általa kezdeményezett ötpárti egyeztetés után beszélt dolgozószobája előtt, hétfőn a parlamentben.</p>

Hangsúlyozzák, Szlovákiában a szélsőséges szervezetek a kormányzati politika részét képezikA kormányfő azért kezdeményezett egyeztetést, hogy közösen beszéljék meg, miként kezeljék a magyar-szlovák viszonyban keletkezett feszültségeket. Szerinte kivételes helyzet van, hiszen a pártok alapvetően egyetértenek abban, miért jött létre ez a helyzet, mi jellemzi azt, és miben különbözik a magyar és a szlovák álláspont.

Az ellenzéki pártok egyetértenek abban, hogy nagy különbség van a szlovák és a magyar helyzet között, hiszen a szélsőségek Szlovákiában kormányon vannak - erről a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF képviselője nyilatkozott a miniszterelnök által összehívott hétfői ötpárti egyeztetés után. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: ne felejtsük el, hogy míg Magyarország esetében a szélsőségesek, a jogszabálysértők esetleg "magukról megfeledkezett futballszurkolók vagy éppen egyéb szélsőséges szervezet tagjai", addig Szlovákiában a szélsőséges szervezetek a kormányzati politika részét képezik. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szintén arról beszélt, hogy elítélnek minden szélsőséget Szlovákiában és Magyarországon is, azonban nem tehető egyenlőségjel a kettő közé.

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke ugyancsak alapvető különbségnek nevezte, hogy a magyar parlamentben nincsenek szélsőséges pártok, szélsőséges politikai erők. Hozzátette: ez viszont nem mentség arra, hogy a parlamenten kívüli szélsőséges magyarországi szervezetek Szlovákia területén nacionalista felhangokkal tűzdelt demonstrációkat tartsanak. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt mondta: Magyarországon nincs olyan parlamenti párt, amely a szélsőségekkel bármiféle kapcsolatot tartana. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?