A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoport és a vele szövetséges lázadószervezetek vették körbe a szíriai Hama városát - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Szíria: felkelők vették körbe Hama városát
A kiterjedt aktivistahálózat útján a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő angliai székhelyű szervezet szerint több falut is ellenőrzésük alá vontak Hamától északra, nyugatra és délre, hogy ezekből az irányokból benyomulhassanak a szíriai nagyvárosba. A települések némelyike alig három kilométerre található Hamától. Ugyan korábban már voltak értesülések, miszerint lázadók már bejutottak a városba, a szíriai hadsereg ezt tagadta.
A HTS vezette erők gyors előretörése nyomán Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege kedden este egy ellenoffenzívát indított a szélsőségesek ellen. Az OSDH szerint a kormányerőknek sikerült északi irányba 10 kilométerre visszaszorítania a felkelőket. Aleppót, Szíria második legnagyobb városát a múlt héten foglalták el a dzsihadista csoport és a vele szövetséges lázadószervezetek fegyveresei meglepetésszerűen indított offenzívájukkal. A frontvonal ezzel nagyjából 130 kilométerre délebbre tolódott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.