Szilveszterkor robbantottak volna a terroristák

Belgrád/Szarajevó |

<p>Valószínűleg szilveszteri támadásokat terveztek azok a férfiak, akiket a múlt kedden fogtak el Szarajevóban, ezért a 11 lefogottból 8 embert előzetes letartóztatásba helyeztek - közölte hétfőn a bosznia-hercegovinai szövetségi bíróság.</p>

A gyanúsítottak egy sikeres akció esetén a becslések szerint több tucat, akár száz ember halálát okozó támadást hajtottak volna végre. A férfiakat azért helyezték előzetes letartóztatásba, mert fennállt a veszélye annak, hogy szabadon engedésük esetén bizonyítékokat semmisíthettek volna meg, vagy szemtanúkat, cinkosokat befolyásolhattak volna.

A bírósági közlemény szerint a gyanúsítottak kapcsolatban állnak szélsőséges szervezetekkel, az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, illetve olyan csoportokkal, amelyek a Szíriában és Irakban harcolókhoz köthetők. A múlt heti házkutatások során a hatóságok megtalálták az Iszlám Állam zászlaját, illetve olyan tárgyi bizonyítékokat, amelyek az Iszlám Állammal való kapcsolatra utalnak.

A boszniai ügyészség korábbi közleménye szerint a gyanúsítottak terrorcselekményekre bujtottak fel és toboroztak embereket, így akár tíz évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatók.

A 3,8 milliós Bosznia-Hercegovinában a lakosság mintegy 40 százaléka muszlim, de nem tartozik annak szélsőséges ágához. A szíriai harcokban azonban több száz bosznia-hercegovinai állampolgár harcol a szélsőséges iszlamista szervezetek soraiban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?