Szijjártó: Gyurcsány nem tudja elfogadni, hogy ez már nem egy következmények nélküli ország

Budapest |

<p>A miniszterelnök szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc jól láthatóan nem tudja elfogadni, hogy - ellentétben az ő időszakukkal - Magyarország már nem egy következmények nélküli ország.</p>

Szijjártó Péter a volt miniszterelnök hétfői parlamenti beszédét firtató újságírói kérdésre válaszolva kedden azt mondta: meg kell nézni, hogy hány, a szocialisták időszaka alatti vezető politikust, kormánytisztviselőt vittek el azóta előzetes letartóztatásba, lettek vádlottak, gyanúsítottak.
A volt miniszterelnöknek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy "akármilyen magas politikai lovon is ül valaki", a törvények rá ugyanúgy vonatkoznak, mint bármely más magyar emberre - fogalmazott Orbán Viktor kormányfő szóvivője.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogát az Országgyűlés hétfő késő este függesztette fel, amit az ügyészség azért kezdeményezett, hogy hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgassa ki a szocialista politikust a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.
A szavazás előtt elmondott beszédében Gyurcsány Ferenc politikai leszámolásnak minősítette az ellene indult eljárást. Azt mondta: az ügyészség valótlant állít, hazudik, gyanúsításának egyetlen szava sem helytálló.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?