Szexrabszolgaság miatt gyújtotta fel magát egy szerzetes Dél-Koreában

Szöul |

<p>Belehalt sérüléseibe az önmagát felgyújtó dél-koreai buddhista szerzetes, aki tettével a Szöul és Tokió között létrejött, a japán gyarmati uralom idején szexrabszolgaságba taszított koreai nők kérdésének megoldását hivatott megállapodás ellen tiltakozott - közölte kedden a szerzetest ápoló szöuli kórház.</p>

A buddhista szerzetes hétfő este halt bele súlyos égési sérüléseibe. A 64 éves férfi egy, a korrupcióval vádolt Pak Gun Hje felfüggesztett államfő elleni demonstráción gyújtotta fel magát.

A nem precedens nélküli módszerrel tiltakozó férfinél egy jegyzetfüzetet találtak, amelyben bírálta a Japánnal kötött megállapodást, amiről Pak egyoldalúan döntött, a szexrabszolgaságba taszított túlélők megkérdezése nélkül. Az egyezmény értelmében Abe Sindzó bocsánatot kért Dél-Koreától, Tokió pedig egymilliárd jenes segélyalapot hoz létre azoknak az idős dél-koreai nőknek a támogatására, akiket a japán megszálló erők 1910 és 1945 között szexuális szolgáltatásokra kényszerítettek.

Dél-Korea azt vállalta a megállapodásban, hogy az ügyben nem bírálja többé Japánt, és megpróbálja rávenni "az illetékes szervezeteket" - vagyis az egykori szexrabszolgákat képviselő civil csoportokat -, hogy távolítsák el a szöuli japán nagykövetség épülete elől azt a szobrot, amely a prostitúcióra kényszerített koreaiakat jelképezi, és amelyet Tokió sérelmesnek és veszélyesnek érez.

A megállapodást Szöul ráadásul "véglegesnek és visszavonhatatlannak" minősítette, mindaddig amíg Tokió betartja ígéretét.

A megállapodás jövője azonban kétségessé vált a minap, miután Japán ideiglenesen hazarendelte dél-koreai nagykövetét és konzulját tiltakozásul amiatt, hogy a Puszanban működő konzulátusának épülete előtt is emeltek egy szobrot a prostitúcióra kényszerített nők emlékére. Emellett Tokió kijelentette: felfüggeszti magas szintű gazdasági tárgyalásait Dél-Koreával.

Sok dél-koreai még ma is keserűen gondol az 1910 és 1945 közötti kegyetlen japán gyarmati uralomra, és nem akar elfogadni bocsánatkérést, mert azt szeretné, ha Japán elismerné büntetőjogi felelősségét a szexrabszolgák ügyében. Viszont a szöuli vezetésre egyre nagyobb nyomás nehezedett annak érdekében, hogy javítsa kapcsolatait Japánnal, amely a világ harmadik legnagyobb gazdasága és regionális nagyhatalom. Nem utolsósorban az Egyesült Államok egy erős és egységes frontot akar a feltörekvő Kínával és az atomrakétákra szert tenni akaró Észak-Koreával szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?