Szentté avatás - Szentté nyilvánították a két néhai pápát

Vatikánváros |

<p>A kanonizációs formula felolvasásával Ferenc pápa vasárnap Rómában szentté nyilvánította XXIII. János és II. János Pál pápát. Ez az első eset, hogy egyszerre két pápát kanonizáltak.</p>

Ferenc pápa vezetésével, XVI. Benedek nyugalmazott pápa részvételével megkezdődött XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatási miséje vasárnap délelőtt pár perccel 10 óra után a római Szent Péter téren. Ferenc pápával mintegy 150 bíboros és ezer püspök koncelebrál a Szent Péter-bazilika előtt felállított szabadtéri oltárnál. 

A mise alatt zajlott a kanonizáció rítusa, amelynek során Ferenc pápa latinul elmondta a szentté avatás formuláját. Bemutatták és az oltárhoz viték XXIII. János és II. János Pál pápák ereklyetartóit. A mise előtti órában az eseményre összegyűlt hívek az isteni irgalmasság imájával és a Mindenszentek litániájával készültek a szertartásra.

A szentté avatási rítusra a szertartás elején került sor: Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási kongregáció prefektusa a posztulátorok kíséretében a pápa elé járult és egymás után háromszor kérte Boldog XXIII. János és II. János Pál szentté avatását. Az egyházfő minden egyes kérelemre válaszolt, a harmadszori kérelem után pedig elmondta a szentté avatás ünnepélyes formuláját, amellyel kiterjesztette az új szentek tiszteletét az egész világegyházra.

A mintegy másfélszáz bíboros és 1000 püspök részvételével bemutatott eseményre több százezer hívő gyűlt össze. A tömeg óriási üdvrivalgással fogadta a szertartásra a Szent Péter-bazilikából kivonuló Ferenc pápát, majd a néhai egyházfőknek, különösképpen II. János Pál pápának a kivetítőkön feltűnő képmását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?