Szentpétervári robbantás - Nyolc gyanúsítottat vettek őrizetbe

Moszkva |

<p>Nyolc gyanúsítottat vettek őrizetbe az orosz hatóságok a szentpétervári metróban elkövetett robbantásos terrorcselekmény miatt - jelentette be Szvetlana Petrenko, a legfontosabb bűnügyekben eljáró szövetségi szerv, a Nyomozó Bizottság szóvivője.</p>

Petrenko szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a belügyminisztérium emberei a gyanúsítottak közül hatot Szentpéterváron, kettőt pedig Moszkvában fogtak el. Az őrizetbe vett személyek a nevük alapján közép-ázsiai származásúak.

A szóvivő elmondta, hogy a gyanúsítottak lakhelyén lefoglaltak a Ploscsagy Vossztanyija metrómegállóban találthoz hasonló robbanószerkezetet. Lőfegyvereket és lőszereket is találtak náluk.

A hétfői terrortámadás elkövetésével a hatóságok a 22 éves, orosz állampolgárságú, kirgizisztáni üzbég Akbarzson Dzsalilovot gyanúsítják. A robbantás következtében az öngyilkos merénylő mellett 13 ember meghalt, és több mint ötvenen megsebesültek.

A TASZSZ hírügynökség szerint az orosz bűnüldöző szervek vizsgálatot indítottak annak megállapítására, hogy Dzsalilov 2015-2016-ban kapott-e kiképzést Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől.

"Dzsalilov 2015. november 29-én Szentpétervárról Isztambulba repült, és az előzetes adatok szerint átkelhetett Szíriába, hogy ott az IÁ terrorszervezet híveinek soraiban kiképzést kapjon" - mondta a hírügynökség név nélkül nyilatkozó informátora, aki szerint a gyanúsított sokáig nem tért vissza Oroszországba.

Moszkvában és Szentpéterváron egyébként egyaránt mintegy 50 ezer fős tömeg tüntetett csütörtök kora este a terrorizmus ellen, és emlékezett meg a metrórobbantás áldozatairól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?