Szemléletváltás a drogpolitikában

A drogkérdés sokáig a közös európai politika mostohagyermekének számított, s csupán a 80-as évek közepén indult meg a multilaterális szintű együttműködés a tagállamok között. 1985-86-ban, az Európai Parlament által létrehozott Stewart-Clark Bizottság volt az első kísérlet az önálló európai drogpolitika arculatának kialakítására. Nem mintha túl tág mozgástér kínál-kozott volna: az ENSZ 1961-es, 1971-es majd 1988-as konvenciói ugyanazt a modellt (a drogjelenség visszaszorítása kereslet- és kínálatcsökkentés útján) írják elő a tagállamok számára. De a 80-as években az AIDS elterjedése az intravénás drogfogyasztók körében rádöbbentette az európai államokat, hogy a büntetőjogi és pszichiátriai eszközök nem elégségesek a közegészségügyi katasztrófa elhárítására: a 90-es években rohamosan terjedtek az ún. ártalomcsökkentő módszerek (tűcsere, metadon, belövőszobák stb.), ám ezek évről évre kiváltják az INCB (az ENSZ drogkonvencióinak betartása felett éberen őrködő bizottság) éles kritikáját. Úgy vélik: Európa letért az ENSZ-konvenciók által meghatározott útról. Az ártalomcsökkentést 1998 után számos ENSZ-szervezet – a hatékonyságot alátámasztó tudományos bizonyítékok súlya alatt meghajolva – hivatalos ajánlásai közé fogadta.

Csúfos kudarc

Az Európai Bizottság 1999-ben Helsinkiben elfogadta az EU egységes akciótervét (2000-2004), amely hat célkitűzést tartalmazott az elkövetkező öt évre. Az idén májusban rendezett dublini konferencia, amelynek egyik célja az volt, hogy a helsinki akcióterv eredményeit áttekintse, megállapította, a stratégia csúfos kudarcot vallott, egyik célterületen sem volt képes teljesíteni a várakozásokat. Az amerikai Rand Corporation kutatóintézet elemzése szerint a kínálatcsökkentés sikeréhez például arra lenne szükség, hogy a forgalomba kerülő illegális drogoknak legalább 75 százalékát lefoglalják a hatóságok, ezzel szemben a hivatalos ENSZ-adatok szerint is például a heroinnak mindössze kb. 20 százaléka „kerül elő”.

Európában tehát korántsem beszélhetünk egységes európai drogpolitikáról. Bár a legtöbb tagállam az ártalomcsökkentő módszereket a hivatalos drogpolitika pillérévé tette, eltérőek a vélemények a büntetőjogi eszközök alkalmazásának és az ún. könnyűdrogok (értsd: kannabiszszármazékok) megítélésének terén. A skála a kannabisz kvázi legális árusítását engedélyező Hollandiától a lakosságot kényszerdrogtesztekkel zaklató szigorú Svédországig terjed, ezért az uniós drogkonferenciák és egyéb fórumok inkább parázs vitákat eredményeznek, nem pedig párbeszédet.

Tervek, álmok

Nem csoda, hogy a konferencia által elfogadott drogstratégia nem hozott „fundamentális” áttörést, igaz, egyes elemei progresszív előrehaladást mutatnak a korábbihoz képest. A tagállamok delegáltjai ezúttal „szerényen” csupán négy célkitűzést (természetesen ismét a kereslet- és kínálatcsökkentéssel az élen) fogalmaztak meg az előzőnél hosszabb, 2005-2012 közötti időszakra. Az ártalomcsökkentés hivatalosan is az EU drogstratégiájának részévé vált, ezenkívül sok szó esett a „bizonyítékokon alapuló drogpolitika” szükségességéről. Az éles szemű megfigyelők már akkor is látták, hogy nem a tervek ütemezésével vagy végrehajtásának módszereivel van a gond, hanem magával a koncepcióval. A drogfogyasztást ugyanis nem lehet csak úgy, felülről „megszüntetni”.

Az Európai Parlament (EP) december 15-én fogadta el az európai kábítószer-ellenes stratégiára vonatkozó ajánlását. Az ajánlás szövege szerint az EU 2000-2004-es hat fő célkitűzése közül egyik sem ért el kedvező eredményt, és a tagállamok „nem tudják önállóan megoldani a problémát”. Ezért az EP szerint szorosabb európai szintű együttműködésre és összehangoltságra van szükség amellett, hogy tudományos alapokra kell helyezni a stratégiát. Közben már az EU minisztertanácsa előtt van a következő évekre kidolgozott drogellenes akcióterv. Sárosi Péter elmondta, hogy ez utóbbit az Európai Bizottság készítette, és követi a korábbi, büntetőjogon alapuló megközelítést.

Az új EP-ajánlás arra figyelmeztet, hogy az európai maffia fő bevételi forrása a kábítószer-előállítás és -kereskedelem, ezért ennek megfékezésére fokozottan kell figyelni. A drogfüggők esetében börtönbüntetés és tiltó politika helyett rehabilitációs programokat sürgetnek. (origo, MN-online)