Szemetet és trágyát küldött át a határon léggömbökkel Észak-Korea

Szemetet és trágyát küldött át a határon léggömbökkel Észak-Korea

Több mint 150 szemeteszsákot szállító léggömböt küldött Észak-Korea Dél-Korea területére – jelentette a szöuli vezérkar szerdán.

A léggömbök helyi idő szerint kedd éjszaka érkeztek meg Dél-Korea területére és különféle helyeken landoltak, némelyik még az ország déli régióiba is eljutott – közölte a szöuli hadsereg.

A földet ért zsákok tartalma – a szemét, a műanyagpalackok, az elemek és akkumulátorok, a cipődarabok és a trágya – a becsapódás helyszínén szétszóródtak, jelentős felfordulást okozva – folytatta a vezérkar, hozzátéve, hogy a hadsereg emberei összegyűjtötték a küldeményeket további vizsgálat céljából.

„Észak-Korea ezzel világosan megsérti a nemzetközi jogot és komolyan veszélyezteti népünk biztonságát” – közölte a vezérkar, kiemelve; „határozottan figyelmeztetjük Észak-Koreát, hogy azonnal hagyja abba embertelen és alantas cselekedeteit”.

Észak-Korea korábban már jelezte, hogy válaszlépéseket tervez a phenjani rezsim elleni röplapok miatt, amelyeket a dél-koreai aktivisták röptettek át a két ország határán. Észak-Korea vasárnap bejelentette, hogy „egy halom hulladékot és mocskot” fog átküldeni a határon.

A dél-koreai hatóságok felszólították a határmenti területen élőket, hogy semmilyen körülmények között ne érjenek hozzá a csomagok tartalmához, illetve arra figyelmeztettek, hogy a zuhanó zsákok komoly sérüléseket és károkat okozhatnak.

A 1953-ban lezárt koreai háború tűzszüneti megállapodással ért véget, a két ország jogilag a mai napig nem kötött békeszerződést, és így technikailag több mint hetven éve hadban állnak egymással. Röplapok átküldése a határon léggömbökkel viszonylag rendszeres volt eddig is, de szemét és fekália visszaküldése új eszköz a kommunista ország fegyvertárában.

Phenjan hétfőn sikertelen kísérletet tett második kémműholdjának pályára állítására. Az eset további feszültséget szült a Koreai-félszigeten, Szöul elítélte a kísérletet, válaszlépésként pedig hadgyakorlatot tartott a két ország határa mentén. Phenjan továbbra is azzal védekezik, hogy a kémműhold „elengedhetetlen az ország szuverenitásának megőrzéséhez”.

Kim Dzsongün észak-koreai vezető a dél-koreai hadgyakorlatot súlyos provokációnak minősítette, amelyet „mindent elsöprő válaszlépések” fognak követni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?