Szélsőséges iszlamisták tucatjait fejezték le Nigériában

Kano |

<p>Szélsőséges iszlamisták tucatjait fejezték le bosszúból egy helyi milícia fegyveresei az északkelet-nigériai Borno szövetségi államban - közölték szemtanúk.</p>

Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a Boko Haram nevű radikális iszlám szekta negyvenegy feltételezett tagjával bántak el ilyen módon október 28-án a szélsőséges csoport fellegvárának számító államban.

"Egy rajtaütés során ejtettük foglyul a Boko Haram fegyvereseit Gur településen" - közölte a nigériai hadsereggel együttműködő, CJTF nevű fegyveres csoport egyik tagja. A neve elhallgatását kérő férfi hozzátette, hogy negyvenegyet megöltek és lefejeztek közülük, a levágott fejeket pedig közszemlére tették a közeli Biuban.

Szemtanúk beszámolója szerint a CJTF tagjai kisteherautókkal érkeztek Biuba, majd körbementek a településen a Boko Haram harcosainak fejét mutogatva. "Falándzsákra tűzték és a magasba tartották a levágott fejeket, hogy messziről is látni lehessen őket. Olyan volt, mint amikor a vadászok büszkélkednek a trófeáikkal" - mondta egy helyi lakos.

A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet helyi illetékese közölte, hogy hozzájuk is eljutottak a lefejezésekről szóló hírek, egyelőre azonban nem tudják megerősíteni azok hitelességét. Mausi Segun elmondta, hogy ezek a milíciák ugyanolyan jogsértéseket követnek el, mint a Boko Haram, amely ellen harcolnak. "Vizsgálatot kell indítani az ügyben, a felelősöket pedig bíróság elé kell állítani" - mondta.

A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A szervezet áprilisban azzal került a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába, hogy elrabolt 276 iskolás lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A lányok közül több mint kétszázan továbbra is a szervezet fogságában vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?