Több mint 450 ezer embernek adott különleges kegyelmet Jun Szogjol dél-koreai elnök a holdújév alkalmából – közölték helyi tisztviselők kedden.
A kegyelemben részesültek között van Kim Gvandzsin volt védelmi miniszter és Kim Gicsun, a korrupciós vádak miatt megbuktatott Pak Günhje korábbi elnök volt kabinetfőnöke is, továbbá vállalatvezetők, sofőrök, vendéglátóipari dolgozók, halászok, illetve utasszállítók és fuvarozók is.
Az elnök elmondta, hogy mikor a kegyelemben részesülők listájáról döntöttek az ország gazdasági fellendítését helyezték előtérbe.
A kormány továbbra is lépéseket fog tenni a mindennapi gazdasági tevékenységek megsegítéséért
– jelentette ki Jun az elnöki hivatalban tartott megbeszélésen.
A bevett procedúra során a kegyelmeket az igazságügyi minisztérium vizsgálja felül, ezután a kabinetnek továbbítja megvitatásra, majd utolsó lépésként az elnök véglegesíti a folyamatot.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.