Szavcsenko titokban szakadárokkal találkozgatott

Kijev |

<p>Nagyija Szavcsenko, az orosz fogságból történt kiszabadulása után aktív politizálásba kezdett ukrán pilótanő titokban találkozott néhány napja Minszkben a két kelet-ukrajnai szakadár &quot;népköztársaság&quot; vezetőivel - közölte ez utóbbiak egyike.</p>

A találkozó tényét Ihor Plotnickij, a Luhanszki Népköztársaság vezetője hétfőn megerősítette. Elmondta, hogy Szavcsenko december 7-én tárgyalt vele és Olekszandr Zaharcsenkóval, a Donyceki Népköztársaság vezetőjével a fehérorosz fővárosban. A megbeszélés témája a fogolycsere volt.

Ukrán sajtójelentések szerint a titkos találkozót állítólag az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és Oroszország minszki nagykövetsége szervezte. Egy neve elhallgatását kérő forrás a liga.net ukrán hírportálnak azt mondta: a találkozó valódi célja az volt, hogy ily módon kényszerítsék rá a kijevi vezetést a közvetlen tárgyalásokra a kelet-ukrajnai szakadár vezetőkel. Kijev ugyanis a "népköztársaságok" 2014 tavaszán történt önkényes kikiáltásakor terroristáknak minősítette a szakadárokat, akikkel azóta sem hajlandó közvetlenül tárgyalóasztalhoz ülni. Ezzel ugyanis elismerné törvényesnek az önkényesen kikiáltott donyecki és luhanszki "népköztársaságokat", illetve az ott rendezett választások eredményét. Ezért a konfliktus rendezésére életre hívott háromoldalú összekötő csoporton keresztül, azaz közvetett úton hajlandó csak tárgyalni. Ebben Kijevet Leonyid Kucsma volt ukrán államfő képviseli, továbbá Moszkva és az EBESZ vesz részt a kontakcsoportban. Ez a testület kötötte meg a minszki megállapodásokat a szakadárok tárgyalóival. 

Szavcsenko egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak a találkozóról. 

Az ukrán katonanő májusban fogolycsere keretében térhetett haza Oroszországból, ahol csaknem két évet töltött börtönben. Egy orosz bíróság 22 év börtönbüntetésre ítélte őt a kelet-ukrajnai válságban való részvételéért. Azzal vádolták meg, hogy köze volt két orosz tévés halálához, akik a harcok sújtotta Luhanszk megyében vesztették életüket. A katonanő mindvégig ártatlannak vallotta magát. 

A 2014 őszén tartott választásokon Szavcsenkót Julija Timosenko Haza pártjának listavezetőjeként távollétében törvényhozási képviselővé választottak. Kiszabadulása után a pilótanő rögtön munkához látott a parlamentben az idő közben - idén februárban - ellenzékbe vonult Haza frakció tagjaként. Már akkor jelezte, hogy kész közvetlenül tárgyalni a szakadárok vezetőivel, ha erre hivatalos felhatalmazást kap. A kijevi vezetés azonban nem vonta be őt a minszki rendezési folyamatba. Szavcsenko többször bírálta a minszki békefolyamatot, nem eléggé hatékonynak nevezve a fegyveres konfliktus rendezését célzó egyezségeket, amelyek a fehérorosz fővárosban születtek.

Október végén a katonanő Moszkvába is elutazott, akkor két bebörtönzött ukrán fogoly legfelsőbb bírósági tárgyalására, mondván, hogy jelenlétével támogassa őket. 

Irina Herascsenko parlamenti alelnök, az összekötő csoport fogolycserével foglalkozó alcsoportjának ukrán tagja a múlt szerdán tartott minszki tárgyalás után azt mondta, hogy a szakadárok fogságában jelenleg 42 ukrán állampolgár van, Kijev pedig 228 szakadárt tart fogva. A szakadár vezetők viszont azt állítják, hogy nekik mindössze 14 foglyuk van, míg Kijev 440 emberüket tartja bezárva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?