Szaúd-Arábia megtiltja állampolgárainak, hogy Iránba utazzanak

Rijád |

<p>Szaúd-Arábia felfüggesztette légi közlekedését Iránnal, miután vasárnap megszakította vele diplomáciai kapcsolatait. Ezen túlmenően Rijád szüneteltetni fogja a kétoldalú kereskedelmet, és megtiltja állampolgárainak, hogy Iránba utazzanak.</p>

Mindezt Adel al-Dzsubeir külügyminiszter közölte a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújában. Hozzátette, hogy Szaúd-Arábia továbbra is szívesen látja a Mekkába és Medinába zarándokoló irániakat, de a kétoldalú kapcsolatok rendeződéséhez szükség van arra, hogy Irán "normális országként", ne pedig "forradalmárként" viselkedjen, és tartsa tiszteletben a nemzetközi normákat.

Dzsubeir úgy fogalmazott, hogy Rijád az "iráni agresszióra" válaszol. Azzal vádolta Teheránt, hogy harcosokat meneszt arab országokba, és támadásokat szervez a sivatagi királyságban és szomszédaiban. 

"A szaúdi intézkedések pusztán válaszlépések. Az irániak mentek be Libanonba. Az irániak küldtek katonákat Szíriába" - mondta a szaúdi külügyminiszter.

Az iráni viszonylatú légiközlekedés felfüggesztését Szaúd-Arábia polgári repülési hivatala is bejelentette az interneten közzétett közleményben. A hivatal a Twitter mikroblogportálon tudatta, hogy elrendelte az összes, Iránba induló, valamint onnan érkező repülőjárat törlését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?