Szász Jenő maradt az MPP elnöke

Gyergyószentmiklós |

<p>Megerősítette tisztségében Szász Jenő pártelnököt a Magyar Polgári Párt (MPP) első országos tanácsa (kongresszusa), amely szombat délután ülésezett a székelyföldi Gyergyószentmiklóson.</p>

Csinta Samu, a párt háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke bejelentette, hogy egyelőre nem akar versenybe szállni a pártelnöki székért, sőt arra kérte küldött-társait, hogy az országos tanács most ne döntsön személyi kérdésekről, hanem fél éven belül hívjanak össze rendkívüli tisztújító kongresszust.
    A kongresszus munkálatai nem voltak feszültségtől és indulatoktól mentesek. Már az ülés kezdetén szabályzatértelmezési vitát váltott ki Szász Jenő pártelnök javaslata, hogy a testületbe delegált 144 országos küldött mellett kapjanak szavazati jogot a megyei küldöttek tanácsainak tagjai, valamint a tavalyi helyhatósági választásokon mandátumot szerzett tisztségviselők, azaz további 281 küldött. A 144 országos küldött elfogadta, hogy voksolhasson a többi küldött is. Ez alapvetően befolyásolta az esélyeket.
    A döntés után a küldöttek egy része - a Bihar megyei küldöttség testületileg, a háromszékiek és a Kolozs megyeiek egy része - elhagyta a termet. A kolozsvári elnökjelölt is bejelentette visszalépését azzal az indokkal, hogy nem kíván egy jogtalanul működő kongresszuson részt venni.
    Szász Jenő az ülés után az MTI-nek elmondta, hogy mintegy 20-30 elégedetlen hagyta el a termet, mások viszont a téli útviszonyokra hivatkozva utaztak haza a kongresszusról. Az ülés elején regisztrált 425 küldöttből csupán 289 élt szavazati jogával az ülés végén. A késő este megtartott választás nyomán Szász Jenő így 256 szavazatot kapott a leadott 289-ből, ellenjelöltjére, az ákosfalvi Bartha Jenőre 29-en szavaztak. A párt legfelsőbb döntéshozó testülete ugyanakkor megválasztotta az országos elnökség tagjait, illetve módosította a politikai alakulat alapszabályzatát, és elfogadta politikai keretprogramját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?