Szándékosan nem engedélyezték az oroszok a lengyel kormánygép leszállását a WikiLeaks szerint

Varsó |

<p>Szándékosan nem engedélyezték az oroszok a lengyel kormánygép leszállását 2010. április 10-én Szmolenszkben, hogy Lech Kaczynski akkori lengyel elnök lekésse a lengyel hadifoglyok kivégzésének 70. évfordulóján Katynban (Katiny) rendezett ünnepségeket - legalábbis ezt írta a lengyel rádió hírportálja a WikiLeaksre hivatkozva.</p>

A WikiLeaks kiszivárogtató honlap egyebek közt Fred Burtonnek, a Stratfor amerikai elemzőközpont munkatársának e-mailjeit publikálta. Forrásként "J. elvtárs", az amerikai titkosszolgálat által beszervezett magas rangú volt KGB-tiszt volt megnevezve - egyébként az illető 2010 nyarán bekövetkezett halálának részleteit 25 évre titkosították.

Marko Papic, a Stratfor egy másik elemzője saját forrásaira hivatkozva hangsúlyozta, hogy a leszállási engedélyt megtagadásával az oroszok csak meg akarták nehezíteni a lengyel elnök életét és ellehetetleníteni az ünnepségben való részvételt. Véleménye szerint "nem volt szándékuk Kaczynski meggyilkolása", és nem is számítottak arra, hogy a pilóták megkísérlik a leszállást.

Szmolenszkben 2010 tavaszán a sűrű ködben leszálló Tu-154-es lengyel kormánygép lezuhant. A katasztrófában a gépen utazó mind a 96 személy életét vesztette, köztük az akkori lengyel államfő és felesége, valamint magas rangú állami, katonai és egyházi vezetők, ismert közéleti személyiségek.

A lengyel számvevőszék (NIK) egyébként felülvizsgálta a legfontosabb állami tisztségviselők repülőgépes utaztatásának részleteit. Pénteken publikált jelentése szerint a 2005-2010. között szervezett repülőutak nem garantálták az állami vezetők megfelelő biztonságát, mert a felelős hivatalok vezetői nem egységes előírások szerint jártak el, és gyakran azokat sem tartották be.

A NIK a szmolenszki katasztrófa dokumentációját is ellenőrizte, és több szabálytalanságot állapított meg a kormánygép szmolenszki útjával kapcsolatban. Kiemelte, hogy a lengyel jogszabályok kizárják egy nem üzemképesként számon tartott repülőtér használatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?