Szakértői kormányt akar az SZDSZ

Budapest |

<p>Szakértői kormány felállításáról akar tárgyalni Gyurcsány Ferenccel az SZDSZ elnöke. Fodor Gábor ezt a liberális párt ügyvivő testületi ülését követő tájékoztatón jelentette be, egyszersmind megüzenve, hogy immár nem számolnak miniszterelnökként Gyurcsánnyal (aki MSZP-elnöki minőségében invitálta tárgyalni Fodort a kisebbségi kormány cselekvési programjáról).</p>

A szabad demokraták elnöke megerősítette: nem a cselekvési programról tárgyalnak Gyurcsány Ferenccel. Az egyeztetésre információnk szerint valószínűleg az SZDSZ frakciójának jövő hét végi ülése után kerülhet sor, amelyen komoly vita várható a szabad demokraták további lépéseiről. Éppen ezért egyelőre még a tárgyalódelegáció összetételéről sem döntöttek. Az MSZP részéről értesülésünk szerint csaknem a teljes vezérkar elmegy: Gyurcsányt Kiss Péter alelnök, Juhász Ferenc és Szekeres Imre elnökhelyettesek, valamint Lamperth Mónika, a pártelnöki kabinet vezetője kíséri el.
Fodor tegnap igyekezett cáfolni a "nektek még programotok sincs" jellegű kritikákat (erről Gyurcsány is nyilatkozott - lásd keretes írásunkat), mégpedig úgy, hogy meglobogtatta a párt 2006-os választási programját, több tanulmányt, valamint a koalíciós megállapodás 2007-es "reformmellékletét", amelynek kudarca vezetett egyébként az MSZP-SZDSZ koalíció felbomlásához idén tavasszal.
"Biztos van nekik, csak még nem álltak elő vele" - így válaszolt Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke, a Klubrádió Beszéljük meg! című műsorában - amelynek jelenleg ő az egyik műsorvezetője - egy az SZDSZ programját firtató hallgatói kérdésre. A szakértői kormányról úgy vélekedett Kuncze: ha egy szakértő beül egy miniszteri székbe, onnantól kezdve ő is politikus lesz. Ráadásul meglehet, hogy a politikai túlélés a szakértő miniszternek nem érdeke, de a kormány előterjesztéseiről döntő parlamenti képviselőknek viszont igen.(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?