Szakértő: nem tudható, milyen következményei lesznek a holland népszavazásnak

<p>A Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint nem tudható pontosan, milyen következményei lesznek annak a holland népszavazásnak, amelyen jelentős fölénnyel győztek az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálásának ellenzői a csütörtökön közzétett, véglegesnek tekinthető eredmények szerint.</p>

Gálik Zoltán az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában elmondta, hogy az egyezmény szerteágazó rendelkezéseket tartalmaz. A holland kormánynak tárgyalnia kell Brüsszelben arról, hogy az ország mentességet kapjon a megállapodás vagy annak bizonyos pontjainak alkalmazása alól.

A szakértő arról is beszélt, hogy a referendumot az euroszkeptikus erők szorgalmazták Hollandiában, s azok ellenszavazatukkal szimbolikusan azt fejezték ki: nem szeretnék, hogy Ukrajna tagja legyen az Európai Uniónak.
    
Gálik Zoltán szerint a népszavazás eredménye jelzés az Ukrajna pártján álló európai politikusoknak arról, hogy rossz a meggyőzési képességük. Hiába hivatkoztak ugyanis arra, hogy nem politikai, hanem gazdasági jellegű szerződésről van szó, mégis az álláspontjukkal ellentétesen döntöttek a hollandok, akiknek a saját politikai elitjükbe vetett hite is megingott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?