Szakértő: bosszút állhat Oroszország az Iszlám Államon

Budapest |

<p>Ha bebizonyosodik, hogy valóban az Iszlám Állam követett el merényletet a Sínai-félszigeten szombaton lezuhant orosz repülőgép ellen, akkor Oroszország nem fog kegyelmezni a terroristáknak - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.</p>

A szakértő szerint egyelőre nagyon sok az egymásnak ellentmondó információ az ügyben, ezért mindenképpen meg kell várni a vizsgálatok eredményét.

Ha kiderül, hogy a terroristák lőtték le a gépet, akkor az oroszok azt is tudni akarják majd, hogy miként és honnan szereztek olyan rakétát, amely kilencezer méterre is hatékony.

A Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó járat egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le a Sínai-félsziget középső részén, a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén. Kairói repülőtéri források szerint mielőtt az Airbus eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. 23 perccel a felszállás után teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor már 11 ezer méter (más források 9000 méter) magasan repült.

A katasztrófát senki nem élte túl, összesen 224-en haltak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?