Szakértő a pusztításról

Hága. A Harvard Egyetem egyik professzorának meghallgatásával, nyilvános ülés keretében folytatódott tegnap a hágai Nemzetközi Törvényszéken Szlobodan Milosevics ügyének tárgyalása.

Hága. A Harvard Egyetem egyik professzorának meghallgatásával, nyilvános ülés keretében folytatódott tegnap a hágai Nemzetközi Törvényszéken Szlobodan Milosevics ügyének tárgyalása. Andreas Riedlmayer, az Oszmán Birodalom balkáni építészeti emlékeinek szakértője arról számolt be, hogy milyen pusztításokat vittek véghez a szerb erők a muzulmán vallással kapcsolatban álló épületekben 1998–99-es koszovói akcióik során. Elmondta, hogy elsősorban a mecsetek ellen intéztek támadásokat, de nem kímélték a teológiai iskolákat, az iszlám könyvtárakat és a síremlékeket sem. A szakértő vallomása előtt a törvényszék zárt ajtók mögötti tárgyaláson hallgatott meg három védett tanút, ugyancsak a koszovói konfliktussal kapcsolatban. A háborús és emberiség elleni bűncselekményekkel, valamint népirtással vádolt volt jugoszláv államfő ügyének tárgyalása háromhetes szünet után, hétfőn folytatódott. Az eljárás először Milosevics megbetegedése, majd a húsvéti ünnepek miatt szünetelt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?