Szabályosan jártak el, amikor kiadták a másodpilóta engedélyét

Berlin |

<p>A szabályoknak megfelelően jártak el, amikor 2010-ben kiadták a pilótaengedélyt a Franciaországban lezuhant Germanwings-gép másodpilótájának, aki a feltételezések szerint szándékosan vezethette hegyoldalnak az utasszállítót március végén - jelentette be kedden a német szövetségi légügyi hivatal (LBA).</p>

A Lufthansa német légitársaság, a Germanwings anyavállalata szerint Andreas Lubitz 2009-ben, a pilótaképzés során beszámolt róla, hogy korábban súlyos depresszióban szenvedett. Az LBA viszont az előző hétvégén azt közölte, hogy nem volt tudomása a másodpilóta betegségéről. A vállalat közlése szerint a 2013 előtt hatályban lévő szabályok szerint nem volt kötelező tájékoztatniuk a szövetségi légügyi hivatalt Lubitz depressziójáról.

Carsten Spohr, a Lufthansa elnöke csütörtökön találkozott Jörg Mendellel, az LBA vezetőjével. "Arra az eredményre jutottunk, hogy a pilótaengedély kiadásánál a szabályzatnak megfelelően jártak el" - közölte a szövetségi légügyi hivatal a tanácskozás után.

A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. A gép két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést. A düsseldorfi ügyészség a másodpilóta lefoglalt táblagépének vizsgálata alapján megállapította, hogy Lubitz az öngyilkosság lehetséges módozatairól tájékozódott az interneten a katasztrófa előtti napokban, és legalább egyszer a pilótafülkék ajtajára vonatkozó kifejezésekre is rákeresett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?