Svédország hivatalosan is a NATO tagja lett

A NATO hadihajókat vezényel a Balti-tengerre

Svédország hivatalosan is a NATO tagjává vált csütörtökön, miután Ulf Kristersson svéd miniszterelnök letétbe helyezte országa csatlakozásának ratifikációs okmányait az amerikai külügyminisztériumban Antony Blinken tárcavezető jelenlétében.

Svédország az észak-atlanti szövetség 32. tagállama lett, szakítva a második világháború óta folytatott semlegességi politikával.

„A jó dolgok azokkal történnek, akik várnak” – mondta Blinken. „A csatlakozás ratifikációs okmányainak befogadásával hadd legyek én az első, aki üdvözli Svédországot a washingtoni szerződés részes feleként és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének 32. tagjaként” – fűzte hozzá.

„Nem volt könnyű menet, de úgy vélem, már az első naptól fogva tudtuk, hogy ma itt leszünk, és most itt is vagyunk” – mondta Blinken.

Kristerssont a nap folyamán Joe Biden fogadja a Fehér Házban, majd díszvendég lesz az amerikai elnök kongresszusban tartandó évértékelő beszédén. A svéd miniszterelnök „a szabadság győzelmének" nevezte országa belépését a védelmi szövetségbe.

A Fehér Ház közleménye szerint Svédország NATO-csatlakozásával „az Egyesült Államok és szövetségesei még nagyobb biztonságban lesznek”.

„A NATO a világtörténelem legerősebb védelmi szövetsége, és manapság épp olyan létfontosságú szavatolni állampolgáraink biztonságát, mint 75 éve, amikor szövetségünket megalapították a második világháború romjain” – áll az amerikai elnök hivatalának közleményében.

Svédország zászlaját hétfőn fogják felvonni a NATO brüsszeli székhelye előtt a másik 31 tagállam mellé.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a svéd NATO-csatlakozás alkalmából kiadott nyilatkozatában „történelmi napról” beszélt. Mint mondta, Svédország a jövőben az észak-atlanti szövetség alapokmánya 5. cikkelye által biztosított védelem alatt áll, ami „a szövetségesek szabadságának és biztonságának abszolút garanciája”. Hozzátette, hogy Svédország csatlakozása a NATO-t is erősebbé teszi tekintettel arra, hogy az ország hatékony hadsereggel és fejlett hadiiparral bír.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?