Svédország és Észtország újabb katonai segélyt küld Kijevnek

Svédország és Észtország kormánya is bejelentette csütörtökön, hogy újabb katonai segélyt küldenek Ukrajnának.

Ulf Kristersson Stockholmban sajtótájékoztatón, Kaja Kallas pedig a Twitteren számolt be a döntésről.

A svéd kormány bejelentése szerint a katonai segélycsomag értéke 4,3 milliárd svéd korona, páncélozott gyalogsági járműveket is tartalmaz, emellett a védelmi erők előkészítik az Archer tüzérségi rendszer szállítását Ukrajnába. A tüzérségi rendszerből 48 darab található Svédországban, azt azonban nem közölték, hogy ebből mennyit szállítanak Ukrajnába. Az Archer tüzérségi rendszert Svédország és Norvégia fejlesztette ki, és a világ egyik legmodernebb önjáró lövege. Nagy előnye, hogy részben automatizált, így a katonáknak nem kell minden lövés után újratölteni a fegyvert. A katonai segélycsomag részeként Svédország NLAW típusú páncéltörő fegyvereket és 50 darab, japán gyártmányú 90-es típusú harckocsit is küld.

„Az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás létfontosságú, az ország katonai igényei nagyban befolyásolják a döntéseinket” – közölte a svéd miniszterelnök sajtótájékoztatóján.

A csütörtökön ismertetett katonai segélycsomagot megelőzően Svédország bejelentette, hogy 5 milliárd svéd korona értékű katonai és humanitárius segélyt küld Ukrajnába.

Jelenleg Svédország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és Finnországgal együtt felvételét kérte a NATO-ba. A két ország Ukrajna megtámadása után kérte felvételét a NATO-ba, miközben korábban évtizedekig semlegességi politikát folytattak.

Svédország mellett Észtország is újabb katonai segélycsomagot jelentett be csütörtökön.

„A kormány ma úgy döntött, hogy Észtország eddigi legnagyobb katonai segélycsomagját küldi Ukrajnának” - írta Kaja Kallas észt miniszterelnök a Twitteren. Kallas közölte, hogy a teljes katonai segélycsomag immár az észt GDP több mint egy százalékát teszi ki. „A csomag lövegeket, gránátvetőket és lőszert tartalmaz, mindazt amit Ukrajna kért” – írta.

„Mindannyian azt akarjuk, hogy a háború véget érjen, de Oroszország világossá tette, hogy folytatni akarja agressziós háborúját. Az emberi és anyagi veszteség ellenére Oroszországnak továbbra is több ezer harckocsija, páncélozott járműve és lövege áll készen. Oroszországnak hatalmas emberállomány áll rendelkezésére, és százezreket mozgósíthat” – írta Kallas.

„Az orosz agressziónak ára van, amelyet mindannyian megfizetünk. Mi euróban, Ukrajna pedig emberéletekben. Ez az ár jóval magasabb lesz az egész világnak, ha az agresszió végül kifizetődik” – szögezte le a politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?