Svájc döntött: a többség ellenzi új minaretek építését

Genf/Bern |

<p>A hivatalos eredmények szerint a svájciak több mint 57 százaléka támogatásáról biztosította a vasárnap tartott népszavazáson azt a kezdeményezést, hogy tiltsák meg az új minaretek építését az országban.</p>

Az államszövetséget alkotó 26 kanton közül mindössze négyben utasította el a többség a jobboldali konzervatív Svájci Néppárt (SVP) és a vallási ihletésű Szövetségi Demokratikus Unió (EDU) politikusai által kezdeményezett építési tilalmat.
    A referendum eredményeként módosítani kell az alkotmány 72. cikkét, amely az állam és az egyházak kapcsolatát szabályozza. Az új minaretek építésének tilalmat olyan intézkedésként vezetik be az alaptörvénybe, amely "alkalmas a különböző vallási közösségek tagjai közötti béke fenntartására".
    Elemzők egybehangzóan hatalmas meglepetésnek nevezték ezt az eredményt, mivel az ellentmond a közvélemény-kutatásoknak, amelyek a kampány idején a jobboldali populista javaslat elutasítását jósolták, méghozzá 53 százalékos arányban. A jelek szerint a Svájci Néppárt, amely soha nem hagy ki egyetlen alkalmat sem a külföldiekkel való riogatásra, meggyőzte a svájciak többségét arról, hogy "a minaretek a hatalom nyilvánvaló politikai-vallási jelképei, amely megkérdőjelezi az alapvető jogokat".
    Tárik Ramadan, az oxfordi egyetem Genfben élő tanára - egy vitatott muzulmán értelmiségi - katasztrofálisnak minősítette a referendum eredményét, amivel a svájciak "egy valós félelmet fejeztek ki". A zöldek pártja közölte, hogy beadványt tervez benyújtani az emberi jogok európai bíróságához az európai emberi jogi konvencióban garantált vallásszabadság megsértése miatt.
    A svájci kormány és a parlament ellenezte és bírálta a népszavazási kezdeményezést mint amely sérti a svájci alkotmányt, a vallásszabadságot és az ország féltve őrzött türelmi hagyományait. Az ENSZ genfi székhelyű Emberi Jogi Tanácsa is elítélte a referendumot. Hasonlóan nyilatkozott a katolikus és a protestáns egyház, a zsidó és a muzulmán közösség is.
    Különösen a kormány emelt szót még a népszavazás előtt a javaslat ellen, attól tartva, hogy az igen győzelmét, a minaretépítés tilalmát az arab világhoz fűződő kapcsolatok romlása, sőt akár terrormerényletek követhetik. A szavazói részvétel magas volt.
    A 7,5 millió lakosú Svájcban a legutóbbi statisztikai adatok szerint mintegy 400 ezer muzulmán él, közülük 50 ezer gyakorolja hitét, s ezzel az iszlám a második legelterjedtebb vallás az országban a kereszténység után. Mindeddig csupán négy minaret épült mecsetek mellé Svájcban - egy-egy Genfben, Zürichben, Winterthurban és Wangen bei Olten településen. Egy ötödikben, Langenthal városban júliusban engedélyezte az önkormányzat, hogy minaretet és mecsetet építsenek, de a döntést megfellebbezték.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?