Sunak: Az Egyesült Királyság a legsötétebb órákban is kiáll Izrael mellett

sunak k

Rishi Sunak brit miniszterelnök megígérte csütörtökökn Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, hogy a britek Izrael mellett állnak a „legsötétebb órákban” is.

„Tudom, hogy megtesznek minden óvintézkedést, hogy civileknek ne essen bajuk, ellentétben a Hamász terroristáival, akiknek az a céljuk, hogy minél több civilnek essen bántódása” – mondta Sunak.

Sunak üdvözölte az izraeli kormány döntését, hogy beengednek humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

„Büszkén állok most Ön mellett. Barátként Izrael legsötétebb óráiban is. Mi szolidaritást vállalunk Önökkel, az izraeli nép mellett állunk és azt akarjuk, hogy győzzenek” –mondta Sunak Netanjahunak.

Maga az izraeli miniszterelnök fogalmazott úgy, hogy ez Izrael legsötétebb órája.

„Ez azt jelenti, hogy hosszú lesz a háború, így szükségünk lesz az Önök folyamatos támogatására” – magyarázta az izraeli kormányfő.

Az izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy a Hamász október 7-i támadásának egyik célja az volt, megakadályozza, ohy Izrael rendezze kapcsolatait a térség több országával. Netanjahu egyúttal arra kérte az Egyesült Királyságot, hogy továbbra is támogassa a gázai ellentámadást.

„A küszöbén álltunk, hogy kiterjesszük ezt a békét, és ennek a lépésnek az egyik célja az volt, hogy ezt megakadályozza” – mondta Netanjahu a brit miniszterelnöknek.

Izrael létrejötte óta Egyiptommal és Jordániával rendezte kapcsolatait, majd Donald Trump amerikai elnök elnöksége alatt írták alá az úgynevezett Ábrahám-megállapodásokat, melyekkel az Egyesült Arab Emírségekkel, Bahreinnel, Marokkóval és Szudánnal is megállapodott. Ezek után folyamatban voltak a tárgyalások, hogy Izrael a térség egyik legjelentősebb országával, Szaúd-Arábiával is diplomáciai kapcsolatot létesítsen.

Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint legkevesebb 199 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen indított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már megközelíti a 3500-at, a sebesülteké pedig a 12 ezret is átlépte.

Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet villanyáram-, üzemanyag-, élelmiszer- és egy időre a vízellátását is, az izraeli kormány pedig megfogadta, hogy eltörli a Hamászt a föld színéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?